Asztalitenisz: kínai olimpiai bajnok asztaliteniszező botránya

Szerző: MTILétrehozva: 2008. október 16. 07:00
Csapattársai előtti bocsánatkérésre kötelezték Vang Haót (Wang Hao), a kínaiak olimpiai bajnok asztaliteniszezőjét, miután egy karaoke bár előtt összeszólalkozott egy parkolóőrrel, aki a hírek szerint nyilvános vizelésen kapta.


Liu Kuang-lie (Liu Guanglie), a válogatott edzője azt mondta, a Pekingben csapatban arany-, egyesben pedig ezüstérmes játékos helye nincs veszélyben az együttesben, de tette miatt - a helyi szokásoknak megfelelően - önelemzést kell végeznie társai előtt.

 

„Önvizsgálatot kell tartania a többiek jelenlétében, beszélnie kell az érzéseiről és a leckéről, amit az eset kapcsán megtanult" - fogalmazott a szakember.

 

A 25 éves Vangot helyi médiaértesülések szerint a rendőrségre is bevitték, miután állítólag megrúgta a parkolóőrt és azt kiabálta, hogy „Én vagyok a világbajnok, megverhetlek, ha akarlak.”

 

Vádat azonban végül nem emeltek ellene, ő azt állította, hogy nem támadta meg a férfit és nem ivott az eset előtt. Ugyanakkor bocsánatot kért azért, hogy szóban megsértette az őrt, akinek kétezer jüant (mintegy 290 dollárt) is fizetett kártérítésként.