Aranykapuban a női pingpongcsapat

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 6. 18:02
Remekel női csapatunk a szentpétervári asztalitenisz Európa-bajnokságon, hétfő délután korábbi ellenfeleihez hasonlóan az elődöntőben a horvátokat is 3-0-ra verte, így kedden lehetősége nyílik belgrádi kontinensbajnoki címe megvédésére. Az asztal túloldalán a románokat legyőző hollandok ragadnak ütőt.


Továbbra is makulátlan a magyar női asztalitenisz-válogatott mérlege a szentpétervári Eb-n. A Tóth Krisztina, Lovas Petra, Póta Georgina összetételű csapat hibátlan teljesítménnyel jutott a keddi fináléba, hétfőn 3-0-ra verte Horvátország legjobbjait az elődöntőben.

 

Korábban a csoportmérkőzések során a fehéroroszokat, a franciákat és a spanyolokat, a negyeddöntőben pedig az osztrákokat múlta felül ugyanilyen arányban az együttes, amely az aranyéremért a hollandokkal száll harcba.

 

Az első mérkőzés mindig vízválasztó, márpedig a horvátok elleni rajt remekül sikerült. Tóth Krisztina szervái a helyükön voltak, fonákpörgetéseivel pedig nem tudott mit kezdeni Boros Tamara. Az első szettet 11—9-re, a másodikat 11-7-re, a harmadikat 11-6-ra nyerte.

 

A folytatásban Póta Georginán volt a sor. Ahogy Tóth kezdte, Póta úgy folytatta. Bár nehezen melegedett be, miután elkapta a fonalat nem volt megállás.

 

A rendkívül kiélezett első játszmában előbb 10-10, majd 12-12 volt az állás, ekkor azonban Sandra Paovic villant, adogatóként és fogadóként is meglepte a magyar lányt.

 

A szetthátrány azonban a legkevésbé sem tette görcsössé Georginát, aki egyre magabiztosabban játszott, miután beütötte ziccereit.

 

Előbb 11-4-gyel egyenlített, majd 11-6-tal fordított, az ezt követő szettben pedig kis híján megismétlődött a nyitó felvonás forgatókönyve. Ekkor 10-10-nél azonban nem remegett meg Póta keze, 12-10-zel be is fejezte a meccset.

 

Az i-re Lovas Petra tette fel a pontot, nagy küzdelemben 3-2-re verte Cornelia Vaidát. Sikere értékét növeli, hogy verte helyzetből diadalmaskodott, null-kettőről állt fel a padlóról.

 

A holtpont 4-11, 10-12, 10-10-nél volt, ekkor azonban korábbi megingásait feledtetve magához tért. 12-10-zel szépített, a negyedik játszma 11-5-tel, az ötödik 11-7-tel lett az övé.

 

Ötödször is három-nullra nyert a magyar női asztalitenisz-válogatott, amelynek a győzelem-vereség mutatója egészen imponáló: tizenöt-nulla! A címvédés küszöbén a csapat, kedden koradélután Hollandia lesz az ellenfél a fináléban.

 

ASZTALITENISZ EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZENTPÉTERVÁR NŐI CSAPAT, ELŐDÖNTŐ:
MAGYARORSZÁG-HORVÁTORSZÁG 3-0
Tóth Krisztina-Boros Tamara 3:0 (9, 7, 6)
Póta Georgina-Sandra Paovic 3:1 (-12, 4, 6, 10)
Lovas Petra-Cornelia Vaida 3:2 (-4, -10, 10, 6, 7)