Gyeplabda, junior Ázsia-kupa: botrány az India-Pakisztán rangadón

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 16. 17:58
Botrányos jelenetek játszódtak le az India-Pakisztán gyeplabda-mérkőzésen. A sportágban minden korosztályban rangadónak számító találkozó a hatodik junior Ázsia-kupa első elődöntője volt, a viadalnak az indiai Hyderabad ad otthont.


A találkozót végül a két gólt szerző – a tornán így már nyolc találatnál járó – Diwakar Ram remeklésének köszönhetően 3-1-re megnyerték a hazaiak, de az első félidőben kitört tömegverekedést követően már az is kisebbfajta sportbravúrnak volt mondható, hogy végigjátszották a találkozót.

 

A sportszerűtlen jelenetekre az első félidő vége előtt négy perccel került sor, a játék csak tíz perces rendrakás után folytatódhatott, miután úgy ahogy megnyugodtak a kedélyek, illetve az időközben a pályára berohanó cserejátékosok és edzők elhagyták a játékteret.

 

A címvédő, abszolút favorit indiai csapat ellenfele a döntőben a Koreai Köztársaság-Japán összecsapás továbbjutója lesz.