Vincze Balázs: Fekete hétvége volt

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 18. 17:37
A férfi vízilabdázók legrangosabb kupasorozatában, az Euroliga csoportküzdelmeiben a magyar bajnok Vasas a Komjádi Sportuszodában szenvedett egygólos vereséget a szerb Partizantól, miközben az Eger Marseille-ben nem bírt francia vendéglátójával. A LEN-kupában már jóval nagyobb szerencse kísérte a két magyar klubcsapata nyolcaddöntős szereplését: a Domino és a Szeged is a negyeddöntős folytatásra vár. A SportHirado.hu szakértője, Vincze Balázs értékel.


„Fekete volt a hétvége magyar szempontból az Euroligában, hiszen nem várt eredmények születtek, sajnos negatív előjellel. A Vasas a Komjádiban kapott ki egy góllal a Partizantól, a találkozón lélektani szempontból több fontos pillanat is adódott. Előbb az, amikor az első negyedben a szerbek szinte pillanatok alatt elhúztak 3-0-ra. Majd hiába vette át az irányítást és a kezdeményezést a Vasas, amely aztán nagy erőfeszítések árán fordított is, de 6-5-ös vezetés után két emberelőnyt is elpuskázott, így 7-5 helyett 6-6 lett az állás. A Vasas játéka ezúttal kevésbé volt színes, különösen a fóroknál vártam volna tőlük bátrabb játékot, persze tudom, egy Partizan ellen azért nehéz. A szerbek jól felkészültek a Vasas ellen, mintha kottából olvasták volna a magyar csapat támadásait, azon belül is elsősorban az emberelőnyös megoldásokat. Hasonlóan meglepő volt számomra az Eger pontvesztése, a hétvégi két eredmény alaposan átírta az esélyeket a Vasas csoportelsőségét, illetve az Eger továbbjutását illetően.”

 

A Honvéd kettős győzelemmel búcsúztatta a görög Vuliagmenit – Szivós Márton a tulajdonképpen tétnélküli visszavágón is dobott öt gólt –, míg a Szeged összesítésben két góllal bizonyult jobbnak a montenegrói Cattarónál. Vad Lajos csapata a nyolc között az orosz Szintez Kazany, míg Kásás Zoltán együttese a szerb Vojvodinával játszik majd.

 

„Egyértelműen a Kazany tűnik nehezebb falatnak, de közel sem legyőzhetetlen együttes. Előnynek nem rossz az idegenbeli kezdés mindkét magyar csapatnak, jó lenne döntetlen körüli eredményt elérni, vagy szűk vereséget szenvedni – elsősorban a Honvédra gondolok –, amelyből kiindulva a hazai visszavágón ki lehet harcolni a továbbjutást. A Vojvodinával harmadik éve találkozunk az Interligában, legutóbb Budapesten 13-13-as döntetlent játszottunk ellenük. A Szegednek egyértelmű továbbjutási tervei lehetnek, ennek elérése megvalósíthatóbbnak tűnik, mint a Honvéd esetében. De lebecsülni semmi esetre sem szabad a Vojvodinát, hiszen az újvidékiek évek óta a szerb vízilabda egyik megbízható utánpótlásbázisát jelentik. Szivós Marci visszavágón dobott öt góljához annyi hozzáfűznivalóm lenne, hogy az ősszel egyértelműen a hátán viszi a nyáron meggyengült Honvédot, így tudatosítva már jó előre a szakemberekben és a riválisokban: a generáció-váltáshoz érkező magyar válogatottban neki biztos helye és kulcsszerepe van, illetve lesz.”

 

A hétvégén rendkívül közgyűlést tartanak a Magyar Vízilabda-szövetségben.

 

„Nem várok forradalmi változásokat az elnökségi üléstől, amely szerintem a választások után is szinte hasonló összetételben tud majd dolgozni, mint eddig. Minden bizonnyal a két kapitány is marad a következő olimpiai ciklusra, és az elnökségtől is bizalmat kapnak majd. Kemény Dénes és Godova Gábor személye, szakmai felkészültsége garancia arra, hogy a férfi, illetve női vonalon megkezdett korszakváltást még tovább viszik, méghozzá ugyanabban a munkastílusban, ahogyan eddig is tették a dolgukat, mert ez a folytonosság nagyon fontos lehet.”

 

A szövetség 98 millió forintos hiányra hivatkozva lemondta a férfi és a női nemzeti együttes szereplését a 2009-es Világliga küzdelmeiben.

 

„A Világliga-szereplést többször éppen szakmai okokra hivatkozva mondtuk le – elsősorban a férficsapat részéről –, a fárasztó idény után nem volt szükség egy plusz sorozatra, nagyjából adott volt a keret, a csapat, így inkább a felkészülésre koncentráltunk. Ellenben most szakmailag indokolt lett volna az átalakuló félben lévő válogatottnak, hogy minél több nemzetközi megmérettetésen vegyen részt és mutassa meg magát, ám most ennek az anyagi lehetőségek szabtak gátat. Amin viszont legfeljebb csak sajnálkozni lehet, emiatt értetlenkedni aligha: egyrészt olimpia utáni évben vagyunk, másrészt a gazdasági válság jelei bizony a sportágban is visszaköszönnek ”