Vincze Balázs: Biros Péter fantasztikus

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 4. 21:26
Az Eger férfi vízilabdacsapata megvédte címét a Magyar Kupában, a döntőben a Vasast túlórás meccsen verte Gerendás György csapata. Biros Péter választotta a LEN az év legjobb játékosának, Molnár Tamás az Olimpikonok a drog ellen egyesület elnöke lett.


Fotó: Kovács Anikó
A Magyar Kupa elődöntőjében:

Eger-Újpest 13-6

Vasas-Honvéd 10-9-h.u.

 

„A házigazdák győzelme sima volt, ahhoz kétség sem fért, viszont a Vasas csak magát okolhatja, hogy hosszabbítás lett a dologból – a negyedik negyedet 5-1-re veszítették el, így mentette a mérkőzést döntetlenre, illetve hosszabbításra a Honvéd –, ami a másnapi döntőben azért visszaütött. Főként, hogy ott is túlórára volt szükség…

 

A Magyar Kupa döntőjében:

Eger-Vasas 10-9-h.u.

 

„A két csapat idén már sokadszor találkozott egymással, közel azonos felállásban, azonos taktikai elemekkel. Döntő lehet ilyenkor a napi forma. Az elődöntőben plusz munkára kényszerített Vasasban az öt gólt szerző Varga Dénes mellé a társak nem tudtak felnőni, így a hazai közönség támogatását élvező Eger lelkes játékkal a papíron esélyesebb csapat fölé kerekedett. Az Euroliga-mérkőzés esélylatolgatása előtt is beletettem a kalap, hogy háromesélyes a párharc, Biros Péter beszállása a várt lelki pluszt és tartást adta az egrieknek. Megérdemelten nyertek a házigazdák.”

 

A nőknél a Domino lett a Magyar Kupa-győztese, miután a fináléban 9-7-re verte honi riválisát, a Dunaújvárost. Utóbbiak a bajnokság két alapszakaszbeli mérkőzését nyerték ebben a párosításban, a Kőér utcaiak pedig a Szuperkupa döntője után az MK-fináléban is győzni tudtak.

 

„Egy bajnoki meccsen mindig más a hangulat, mint egy sorozat döntőjében. Előbbinek az a hátulütője, hogy hosszú a sorozat, van idő és lehetőség a javításra. Egy fináléban viszont nincs, ott abban a pillanatba, abba a mérkőzésbe kell beletenni mindent. Valószínű ezt mind a két csapat tudta, felmérte, a jelek szerint azonban a Honvédnál vagy jobban rá tudnak erre hangolódni, vagy ott inkább motiváltak ekkor a játékosok.”

 

Biros Pétert választotta a LEN az év vízilabdázójának, aki Varga Dániellel együtt bekerült az olimpia All Star-válogatottjába is. A nőknél Valkai Ágnes a második helyen végzett.

 

„Ez egy fantasztikus játékos-pályafutás újabb állomása. Petit az Eb-n is a legjobb játékosnak választották meg az újságírók, de kapott Fair play-díjat idén a mellkasai cisztaműtétje miatt is. Ő volt a firenzei és a budapesti Eb legjobb játékosa, tehát közel sem egy kisikerült teljesítmény volt részéről az idei, évek óta ott van az elitben. Helye megkérdőjelezhetetlen a pekingi All Star-csapatban, miként Varga Dánielé, aki már a 2007-es vb-n is beválasztottak a legjobbak közé. Örömteli, hogy a fiatalabb generációból is képviseli már valaki a magyar színeket a legjobbak között. Valkai Ági helyezésére erősen rányomta a bélyegét a csapat szereplése, de a holland Danielle de Brujinnal, aki egymaga hét gólt szerzett az olimpiai döntőben nagyon nehéz, hogy azt ne mondjam lehetetlen lett volna versenyre kelni.”

 

Molnár Tamás az Olimpikonok a drog ellen egyesület elnöke lett.

 

„A drog a mai világ egyik alapvető problémája. A sportnak ismét meg kell adni azt a lehetőséget és szerepet a fiatalok nevelésében, amit régen is betöltött. Molnár Tamást sport- és tanulmányi eredményei is predesztinálják arra, hogy egy ilyen programnak a húzóneve legyen, de kétgyermekes családapaként igazi, hiteles példakép is egyben. Mint ahogyan az minden csapattársa, akik hozzá hasonlóan háromszoros olimpiai bajnok lettek. A közeg és az ő felelősségük is, hogy a medencén kívül a civil életüket is úgy éljék, hogy a fiatalok követendő példát lássanak bennük. Az viszont már nem az ő feladatuk, hogy ezt láttassuk is.”

 

Háromhetes szünet után a pénteken és szombaton megrendezésre kerülő két fordulóval folytatódik a bajnoki pontvadászat.

 

„Akik az elmúlt három hétben nem játszottak tétmeccset, azoknak hirtelen meccshangulatot kell produkálniuk, akár derbikre is sor kerülhet, míg azok, akik folyamatosan játékban voltak, tartaniuk kell az emelt csapásszámot. A mezőny annyira kettészakadt, hogy egy alsóházi csapat véletlenül sem tudja kihasználni a felsőházi rivális leterheltségét. De azért egy Honvéd-Újpest vagy éppen egy Vasas-Ferencváros mérkőzés tartogathat nem várt izgalmakat. Az alsóháznak is megvannak a maga rangadói, mégha a figyelem kevésbé is összpontosul oda, hogy más ne mondjak, csapatom, a BVSC Szentesre látogat. Előtte pedig az Újpesttel játszunk, a két meccsre legalább három pontot, tehát egy győzelmet tervezek. Annyi kapaszkodót adok: nem az újpestiek ellen várom a bravúrt, bár ellenemre éppen nem lenne, ha így alakulna.”

 

A hatmilliárd forintos költségvetéssel gazdálkodó Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltatási Intézet (Nusi) megbízott főigazgatója, volt vízilabdázónk, Dala Tamás is pályázott a főigazgató posztra, ám a döntési helyzetben lévő miniszter február 28-ig biztost nevezett ki az irányításra, miután a pályázati munkákat és a pályázókat is alkalmatlannak ítélte a feladat ellátására.

 

„Nem tudok véleményt formálni, hiszen nem tisztem megítélni volt csapattársam, Dala Tomi munkáját, miként azt sem igazán látom át: milyen volumenű feladatok várnak a Nusi leendő igazgatójára.”