Világbajnokveréssel kezdtünk a póló Eb-n

Szerző: SHLétrehozva: 2012. január 16. 22:24
Nagyszerűen kezdte meg szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott az eindhoveni Európa-bajnokságon. Olimpiai bajnok együttesünk az első fordulóban a világbajnok olaszokkal nézhetett farkasszemet, amelyet ellentmondást nem tűrően vert meg 12-8-ra. A legutóbbi két világversenyen nem állhattunk fel a dobogóra, de most, hosszú idő után a legerősebb csapattal, Kásással a keretben bizonyíthatunk Hollandiában. Eddig kiváló!


FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 1. FORDULÓ:

MAGYARORSZÁG-OLASZORSZÁG 12-8 (2-3, 5-0, 4-3, 1-2)

a magyar góldobók: Steinmetz Á., Kiss G., Szivós, Hárai 2-2, Varga Dániel, Kásás, Hosnyánszky, Varga Dénes 1-1

Nem kezdtük jól a találkozót, az első negyedben 2-1-re, majd 3-2-re is vezettek az olaszok. Az első negyed gyengébb játéka után felvettük a ritmust és sorozatban öt gólt dobva el is húztunk a lefagyott világbajnoktól (8-3).

A csoport rangadóján ez az időszak döntött, az olaszok hiába igyekeztek, Kásásék ellen ma nem sikerült talpra állniuk. A rivális szívhatja a fogát, mert a vártnál talán nagyobb arányú vereségbe szaladt bele, számunkra azonban üdvözítő volt látni a sok gólszerzőt és Szécsi Zoltán remeklését a kapunk előtt.

A nagyszerűen bemutatkozó magyar válogatott legközelebb kedden száll vízbe: 19 órától a házigazda holland csapat lesz az ellenfél. A meccset természetesen a SportHíradó ÉLŐben közvetíti.

A MAGYAR EB-KERET:
Baksa László, Szécsi Zoltán - kapusok, Biros Péter, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Katonás Gergely, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes - mezőnyjátékosok.

A JÁTÉKNAP TELJES MŰSORA:
A-csoport
Macedónia-Törökország 16-4 (3-1, 2-0, 6-0, 5-3)
Görögország-Hollandia 19:45
B-csoport
Horvátország-Románia 10-7 (2-1, 3-2, 2-1, 3-3)
Németország-Montenegró 7-13 (1-4, 2-1, 2-3, 2-5)
Szerbia-Spanyolország 8-5 (1-0, 2-3, 3-1, 2-1)

A MAGYAROK TELJES PROGRAMJA AZ A-CSOPORTBAN
Magyarország-Olaszország hétfő, 21:15
Hollandia-Magyarország kedd, 19:00
Magyarország-Macedónia csütörtök, 13:00
Görögország-Magyarország szombat, 19:00
Törökország-Magyarország hétfő, 14:30

Az A-csoport állása:
1. Macedónia 1 1 0 0 16 4 12 3
2. MAGYARORSZÁG 1 1 0 0 12 8 4 3
3. Görögország
1 1 0 0 14 12 2 3
4. Hollandia 1 0 0 1 12 14 -2 0
5. Olaszország 1 0 0 1 8 12 -4 0
6. Törökország 1 0 0 1 4 16 -12 0

AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉS 21:15-TŐL

1. negyed:

1. Fehér sapkában a magyarok. Az olaszok hozták el a labdát, de semmi sem lett akciójukból.

2.: Felugo suhintott szép mozdulattal a bal felsőbe, miután elszórtunk egy emberelőnyt. 0-1

3. Varga Dani keze sült el, de kegyetlenül, erre senki sem számított. Úgy nyolc méterről a léc alá. 1-1

4.: Giorgetti használta ki, hogy hátrányban üresen hagytuk a jobb alsót. 2-1

7.: Kásást az előbb megelőzték, most bosszú áltt, még Vargánál is nagyobb gól távolról, a vízből kiemelkedve. 2-2

8.: Figloli, ugyanúgy emberelőnyből, ugyanúgy a jobb alsóra kaptuk, mint az előzőt. 3-2.

2. NEGYED:

1.: Az olaszoké a labda, megint, kapufa!

3.: Hosnyánszky közelről, előnyből vágta be. 3-3. Emberelőnyös gólok: 1-1.

4.: Kiss Gergely habozás nélkül tüzelt, a kapus már hiába vetődött. 4-3

5.: Steinmetz, 5-3, ezt az előnyt is kipiálhatjuk. Kásás passzát húzta be.

6.: Hárai, kíméletlenül a bal alsóba. Szécsi két védése is kellett ahhoz, hogy elhúzzunk. 6-3

7.: A kapufa is velünk van. Magyar fór 6:3-nál, ezt is bepattintjuk, ezúttal centrből, Szívós! 7-3

8.: A nagyszünetben 7-3 a magyaroknak!

3. NEGYED:

1: Rögtön emberhátrányban kezdünk, de a blokk lelassította Felugo lövését Szécsinél a labda.

2.: Steinmetz fordult be, Pastorino nem tudott reagálni. Ő az első kétgólos. Ez bizony 8-3!!

4.: Gyors adogatás után Figari, a Recco játékosa sújtott le. 8-4

5.: A kapufáról pattant vissza hozzánk, keresztbe vissza Kiss Gergelynek, aki hatalmas gólt akasztott a léc alá. 9-4

5.: Varga Dénes, 10-4. Szépen pattintotta anyitva maradt bal alsóba.

6.: Aicardi dühből, centerből, előnyből. 10-5

7.: Szívós tette be elegánsan Varga passzát, ilyen, ha beindul a magyar csapat. 11-5

8.: Presciutti mezőnyből, egyenlő létszám mellett. 11-6

4. NEGYED:

1.: Az olaszok jöhetnek, legyen, már csak babonából is.

11-7., Figlioli.

2.: A most beállt Volarevicset rögtön felavatta Háray. Centerből csavart a szeme közé. 12-7

3.: Aicardi leheletfinom emelése, bent van. 12-8

4.: Biros lövése kacsázott a léc fölé.

5. Szécsi védett hatalmasat.

6. Figlioli lőtt a bal alsóba, de nem adják meg a találatot.

7. Olasz emberelőny.

8. Megszereztük a labdát, ez már megvan!

Zeng-zúg a szép volt fiúk!

VÉGE, nagyon megvertük a világbajnokot! 12-8!

Kemény Dénes kapitány (jobbra) mindenkinek gratulál

 

A MAGYAR EB_KERET:
Baksa László, Szécsi Zoltán - kapusok, Biros Péter, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Katonás Gergely, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes - mezőnyjátékosok

A JÁTÉKNAP TELJES MŰSORA:
A-csoport
Macedónia-Törökország 16-4 (3-1, 2-0, 6-0, 5-3)
Görögország-Hollandia 19:45
Magyarország-Olaszország 21:15
B-csoport
Horvátország-Románia 10-7 (2-1, 3-2, 2-1, 3-3)
Németország-Montenegró 7-13 (1-4, 2-1, 2-3, 2-5)
Szerbia-Spanyolország 8-5 (1-0, 2-3, 3-1, 2-1)

A MAGYAROK TELJES PROGRAMJA AZ A-csoportban:
Magyarország-Olaszország hétfő, 21:15
Hollandia-Magyarország kedd, 19:00
Magyarország-Macedónia csütörtök, 13:00
Görögország-Magyarország szombat, 19:00
Törökország-Magyarország hétfő, 14:30