Vajda Attila a döntőbe száguldott

Szerző: MTILétrehozva: 2011. augusztus 18. 16:25
A férfi kajak egyesek 1000 m-es számában már biztosan nem lesz magyar kvóta a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, mivel Dombvári Bencének a csütörtök délutáni középfutamból nem sikerült bejutnia a pénteki döntőbe. A kenus Vajda Attila és a Dombi Rudolf, Kökény Roland duó ugyanakkor ugyanezen a távon finalista, és továbbra is harcban van a londoni indulási jogért.


A középfutamok során mindhárom számban az első két hely ért biztosan döntőt. Vajda remek versenyzéssel nyert, a kajakpáros szintén nagyszerű teljesítményt nyújtva második lett, míg Dombvári negyedikként ért célba, így ő a vb második napján a B döntőben szállhat vízre.

A többi, nyitónapon érdekelt magyar egység már a délelőtti előfutamból kvalifikálta magát a legjobb kilenc közé, így a pénteki nyolc fináléból hétben lesz magyar hajó.

A csütörtöki középfutamokat a Maty-éri pályán tekintette meg Schmitt Pál köztársasági elnök.