Úszóink bőröndjei repültek a sztrádán

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 9. 18:42
Eseménydúsra sikeredett a magyar úszóválogatott utazása a rijekai rövidpályás Európa-bajnokságra: a csapatot szállító busz csomagtartójának egyik ajtaja kinyílt, és több táska végigszánkázott az autópályán. Az ijedtség szerencsére nagyobb volt az anyagi kárnál.


 

„A velünk utazó versenybírók egyike, Kemény Petra szólt, hogy potyognak a bőröndök, ha ő nem veszi észre, lehet, hogy csak jóval később észleljük a bajt, és akkor kereshettük volna a poggyászokat” – idézte fel a történteket Ruza József csapatvezető, aki maga is a kárvallottak egyike.

Rajta kívül Gyurta Dániel edzője, Széles Sándor, Sass Katalin versenybíró, valamint két versenyző, Nagy Péter és Kovács Norbert csomagjai bánták a malőrt. Történt ugyanis, hogy a csapatot szállító ötvenfős Mercedes-busz csomagtartói közül a bal első ajtó kinyílt, és az oda bepakolt poggyászok kizuhantak az útra.

Kovács Norbert ráadásul kemény bőröndbe pakolt, amely összetört, s bár a sporttáskák jobban bírták a nem várt strapát, azokon is nyomott hagyott a szánkázás az aszfalton. Csak a sávelválasztó állította meg a csomagokat.

A küldöttség pedig már a célegyenesben volt, a Rijeka melletti Opatijától húsz kilométerre történt a baleset. Az Eb résztvevőit a szervezők ebben a fürdővárostól szállásolják el.

„A csapat példásan fegyelmezetten viselkedett, senki sem akart hanyatt-homlok leszállni, de ez életveszélyes is lett volna a sztrádán – állapította meg Kiss László szövetségi kapitány. – A buszt vezető sofőrök mentek át a csomagokért, míg mi, ketten Ruza Jóskával a kocsikat igyekeztünk leállítani, hogy át tudjanak kelni a pályán.”

A normál sebességgel haladó, ötvenfős Mercedes-busz csomagterének ajtaja váratlanul nyílt ki az egyik kanyarban – a pontos ok egyelőre nem ismert. Természetesen a történtekről jegyzőkönyv készült, a csapatra pedig mindenre kiterjedő biztosítást kötött a szövetség, azaz a károk garantáltan megtérülnek.

Kora este egyébként már edzettek is a versenyzők a csütörtökön kezdődő és vasárnapig tartó kontinensviadal helyszínén.

A RIJEKAI RÖVIDPÁLYÁS ÚSZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG MAGYAR INDULÓI:
Verrasztó Evelyn, Mutina Ágnes, Dobár Éva, Tompa Orsolya, Pecz Réka (Jövő SC), Dara Eszter, Szepesi Nikolett (Kőbánya SC), Bordás Beatrix (Dunaferr SE), Jakabos Zsuzsanna (ANK Pécs), Kapás Boglárka (BVSC)
Cseh László, Kovács Norbert (Kőbánya KSC), Gyurta Dániel, Verrasztó Dávid, Gyurta Gergely, Molnár Ákos (Jövő SC), Kis Gergő (Rája 94 ÚK), Takács Krisztián (Dunaferr SE), Balog Gábor (Bácsvíz KVSC), Szilágyi Ádám (Százhalombatta VUK), Nagy Péter (Delfin Tiffer 21 SE)