Újabb búcsú a magyar vízilabdában

Szerző: MTILétrehozva: 2012. május 25. 14:03
Benedek Tibor után egy másik meghatározó magyar vízilabdázó jelentette be, hogy befejezi: a világ- és Európa-bajnok Valkai Ágnes a jövőben a családjára és a civil életre kíván koncentrálni.


Valkai 2001-ben Európa-bajnok lett, 2002-ben világkupát nyert, 2005-ben pedig felért a csúcsra, amikor Faragó Tamás vezetésével megnyerte a csapat a vb-t. Az olimpiákról 2004-ből egy negyedik, 2008-ból egy hatodik helye van.

"Eljött a búcsú ideje. Húsz hosszú, a vízilabdasportban eltöltött év után lezárom ezt a fejezetét az életemnek. A sport faragott olyan embert belőlem, akivé váltam. - fogalmazott Valkai. - Szeretném megköszönni a szövetségnek a folyamatos támogatást és azt, hogy a végsőkig hittek bennem. Köszönöm a szurkolóknak, akik a nehéz pillanatokban is mellettünk álltak. Ezen kívül minden volt edzőmnek, akik hozzásegítettek ahhoz, hogy még jobbá váljak, Faragó Tamásnak, hogy világ- és Európa-bajnokot varázsolt belőlem, de mindenekelőtt édesapámnak, Valkay Ferencnek, aki megtanított ennek a csodálatos sportnak a fortélyaira, a fegyelemre és az alázatra."

Mostantól a családjáé lesz a főszerep az életében.

Címkék: Valkai Ágnes