Újabb ászok hagyták el a magyar bajnokot

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 10. 14:00
Újabb jelentős veszteség érte a legutóbbi négy bajnokságot megnyerő TEVA-VasasPlaketet: a Varga-fivérek, Dániel és Dénes után a pekingi olimpián aranyérmes válogatott két erőssége, Hosnyánszky Norbert és Kis Gábor is új együttest választott. A testvérpár a Primorje Rijekához, vagyis Horvátországba igazolt, utóbbi két klasszis viszont honi riválist,. a sorozatban háromszor bajnoki ezüstérmes ZF-Egert választotta.


Hosnyánszky és Kis megszerzését csütörtökön jelentette be a hevesi megyeszékhely klubja. Az idén 100 éves egri vízilabdaklub kerete gyakorlatilag véglegesnek tekinthető.

Az már most látszik, hogy a távozók ellenére jelentősen erősödött Gerendás György vezetőedző csapata, hiszen immár négy olimpiai bajnokkal bír, hiszen Hosnyánszky és Kis mellett továbbra is számíthat a háromszoros aranyérmes Biros Péterre és Szécsi Zoltánra.

Élő szerződéssel rendelkezik, illetve szerződést hosszabbított a két legenda mellett a világbajnok Varga Zsolt, valamint Hegedűs Gábor, Bundschuh Erik, Bárány Attila, Binder Szabolcs, Kovács Gábor, továbbá a két kanadai válogatott, Aaron Feltham és Kevin Graham. Szolnokról visszatér a kölcsönadott balkezes Petrovai Márton, és a csapat második számú kapusa lesz a szintén Szolnokról igazolt Nébald Olivér.

A csapat mérkőzésein szerepelnek majd az egyesület legtehetségesebb utánpótlás játékosai is.


A ZF-egertől távozik az Egyesült Államokban továbbtanuló Erdélyi Balázs, Valics Bence és Cseh István, továbbá, Hárai Balázs, Jakab Dániel és Cseh Tibor.

A Vasas SC a következő közleményt hozta nyilvánosságra:

"Markovits László ügyvezető elnök és Patay Árpád szakosztály elnök a vízilabda csapat körül kialakult helyzet miatt péntek délutánra rendkívüli vezetőségi ülésre hívta a Vzilabda szakosztály vezetőségét és a szponzorok képviselőit.Az ülést követően a Vasas SC hivatalos közleményben tájékoztatja majd a nyilvánosságot  álláspontjáról."

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Varga fivérek elhagyták a Vasast
A Varga testvérek, Dániel és Dénes eligazolt a Vasasból, de nem szakadnak el egymástól, ugyanis mindketten a Primorje Rijekánál folytatják pályafutásukat az angyalföldi klub közlése szerint. ...
Tovább a teljes cikkhez »