Taroltak a magyar lányok Moszkvában!

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2014. augusztus 10. 12:33
A magyar csapat tagjai ragyogó teljesítményt nyújtva négy arany- és egy ezüst-, valamint egy bronzérmet gyűjtöttek a moszkvai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi döntői során. Szombaton a női kajaknégyes diadalmaskodott 500-on, ezzel együtt összesen öt aranynál tartunk a váltóversenyek előtt.


Fél kilométeren győzött a kajakos Kozák Danuta, valamint a Lakatos Zsanett, Takács Kincső kenus és a Szabó Gabriella, Csipes Tamara kajakos duó, míg a kajakos Dombvári Bence és a Dombi Rudolf, Boros Gergely kajakpáros ezüstérmes lett. Ezer méteren a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenu kettes másodikként zárt, a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású kajaknégyes pedig harmadikként ért célba.

Elsőként a friss Eb-győztes Lakatos, Takács duót szólították a rajthoz, ők tavaly, Duisburgban ezüstérmet szereztek, s most szerettek volna előrébb lépni. Ezért mindent el is követtek, remek taktikával versenyeztek, és bár a fehéroroszok féltávnál még jelentős előnnyel rendelkeztek velük szemben, a hajrában befogták, majd meg is előzték őket, végül elsőként haladtak át a célvonalon. A két győri kenus először lett világbajnok a felnőttek között.

A következő számban újabb magyar aranyesély kínálkozott, nem is kicsi, ugyanis Kozák olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédőként a K-1 500 méter abszolút favoritjának számított. Jól sikerült a rajtja, és az új-zélandi Lisa Carringtonnal együtt egyből az élre állt. Féltávhoz is szinte együtt érkeztek, majd az UTE 27 éves, kétszeres olimpiai bajnok kajakosa megindította a hajóját, és a hajrához közeledve már ő vezetett. Bár az új-zélandi még megpróbálta befogni, nem sikerült, így Kozák a négyessel aratott szombati diadal után egyesben is megvédte címét.

A férfiak hasonló számában Dombvári is remekül teljesített, végig  együtt haladt a szinte rajt-cél győzelmet arató dán René Holten Poulsennel, és visszaverve spanyol riválisa támadását, másodikként haladt át a célvonalon.

A párosok versenyei a férfi kajakosok fináléjával kezdődött, amelyben ott volt Dombi és új párja, Boros is. Miközben a parton még a férfi kajak egyesek eredményhirdetése zajlott, a magyarok remekül kezdtek, az élbollyal haladtak, 250 méternél fehérorosz, magyar, szlovák volt a hajók sorrendje. A finishez érkezve aztán Dombiék átvették a vezetést, a 2013-ban második fehéroroszok visszaestek, a szlovákok viszont beleerősítettek, és amikor már úgy tűnt, a magyaroké lesz az arany, megelőzték Borosék hajóját, két századmásodperces előnnyel övék lett az elsőség.

"Betettek egy új bójasort a célhoz, ez megzavart, előbb letettem a lapátot, mint kellett volna. Örülünk az ezüstnek, de bosszantó, hogy ezen ment el az arany" - mondta Dombi.

A nők ugyanezen számában Szabó és Csipes - akik idén ültek ismét össze, de 2010-ben nyertek már együtt vb-címet, igaz, 1000 méteren - már az előfutamból biztosította helyét a döntőben, ahol friss Európa-bajnokként esélyesnek számítottak. A rajt után a szerbek kettőse, Olivera és Nikolina Moldovan kilőtt, a többiek csak a hátukat nézhették, és féltávnál több mint egy hajóhossz volt az előnyük. A magyarok a harmadik-negyedik helyen haladtak, majd fokozatosan elkezdtek felzárkózni a láthatóan elfáradó szerbekre, s a hajrához már ők érkeztek az első helyen. Az utolsó métereken aztán magabiztossá tették győzelmüket, s így az Eb után a vb-n sem találtak legyőzőre.

Az első döntős blokkot két 1000 méteres finálé zárta. Az elsőben Vasbányai és Mike kenus duója címvédőként készülődött a rajtra - a kettős szombaton ötödik lett 500 méteren, de a hosszabbik táv a fő száma. A románok kezdtek a legjobban, hamar kiváltak a mezőnyből, s miközben a magyarok a többiekkel haladtak, óriási előnyre tettek szert. Féltávnál majdnem két hajóhossz volt az előnyük, Vasbányaiék ekkor kezdtek el felzárkózni rájuk. Méterről méterre közelítették meg őket, de a Dumitrescu, Mihalachi duó előnye csak nem akart elfogyni, s végül egészen a célvonalig kitartott. Ugyan az Eb-győztes magyarok majdnem befogták őket, ezúttal meg kellett elégedniük a második hellyel.

Zárásként az olimpiai ezüstérmes kajaknégyes - miután tavaly leszorult a dobogóról - nagyot versenyezve harmadikként végzett az Eb-győztes csehek és a portugálok mögött.

Késő délelőtt, 200 méteren csak egyetlen érmet szereztünk, de azt a legfényesebb fajtából! A Kárász Anna, Vad Ninetta kettős szoros csatában harcolta ki az első helyet, mögöttük a németek és a fehéroroszok lettek még dobogósok, A többi számban nem termett babér a magyaroknak.

A váltók előtt öt-öt arany-, ezüst- és bronzéremmel áll a magyar küldöttség.

A további program (magyar idő szerint)

váltó döntők 15.00

Címkék: kajak-kenu