Storcz: Ezzel Rióban is kiegyeznénk

Szerző: MTILétrehozva: 2014. augusztus 11. 21:42
Baráth Etele sok kajak-kenu világbajnokságon járt már, de annyira egységes, jó hangulatú és korösszetételében is hihetetlenül kiegyensúlyozott magyar csapattal még nem találkozott, mint a vasárnap véget ért moszkvai vb-n, melynek olimpiai számokban elért eredményeivel Storcz Botond vezetőedző szerint a sportág a riói olimpián is kiegyezne.


A magyar szövetség elnöke a hétfői sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a vb-n 29 számban osztottak érmet, ebből a magyaroknak 17-ben sikerült a dobogóra állniuk. Hozzátette: a sportág fejlődését jelzi, hogy a részt vevő 75 országból 24 szerzett medált, ebből 15 aranyat. Magyarországnak hat arannyal, öt ezüsttel és hat bronzzal úgy sikerült élen végeznie a nemzetek rangsorában, hogy több mint kétszer annyi érmet gyűjtött, mint a második helyezett Oroszország.

Baráth Etele szerint arra sem volt még példa, hogy mindössze 18 éves felnőtt világbajnoka legyen a magyar kajak-kenunak, Nádas Bence, a győztes 4x200-as kajakváltó tagja jóvoltából pedig most már ez a helyzet. A szövetségi elnök azt is kiemelte, hogy a házigazda oroszoknál hatalmas anyagi, fizikai és szellemi erő van a kajak-kenu sportban, és úgy sikerült megelőzni őket, hogy ott négyszer-ötször annyian sportolnak aktívan, mint Magyarországon.

Az elnök az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a sikerekben közvetett módon közrejátszott az is, hogy a kajak-kenu tavaly bekerült a 16 kiemelt sportág közé, mert ez megnyugvást ad a versenyzőknek, akik így látnak perspektívát a kajakozásban, kenuzásban. Megemlítette: örülnek neki, hogy a költségverési zárolások ellenére a támogatás mértéke a következő évben sem fog csökkenni.

Storcz Botond azt mondta, a tavalyi duisburgi világbajnokságot követően nem gondolta volna, hogy meg lehet ismételni az ottani eredményt, még egyszer 17 érmet lehet szerezni. Kiemelte, az olimpiai versenyszámokban három első, egy második és két harmadik helyezést ért el a csapat.
"Egy ilyen szerepléssel, azt hiszem, a riói olimpián is kiegyeznénk. Annak is örülök, hogy minden szakágban tudtunk érmet nyerni" - fogalmazott.

Címkék: Storcz Botond