Storcz Botond lett Angyal Zoltán utódja

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 10. 17:10
A Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöksége a szövetségi kapitányi tisztségtől négy és fél hónap múlva leköszönő Angyal Zoltán utódjául Storcz Botondot kérte fel. A háromszoros olimpiai bajnok, 33 éves versenyző semmilyen edzői múlttal nem rendelkezik, a válogatott keret többségével a közelmúltban is még együtt töltötte mindennapjait, viszont hozzá hasonló eredményességgel bíró szakembert úgy általában nem igen foglalkoztatnak sportági legjobbjaink mellett.


 

Az eredeti elképzelések szerint a szerdai elnökségi ülésen döntést kellett volna hozni kapitány-kérdésben, ám egy nappal korábban, kedden Schmidt Gábor főtitkár a SportHirado.hu megkeresésére válaszolva úgy nyilatkozott: valószínű mégsem lesz végleges döntés, így le is mondják az eredetileg 13:00 órára tervezett sajtótájékoztatót, amelyen az új kapitány mutatták volna be.

 

Szerdán kora délután aztán jött a hír: 15:30-kor mégis meg lesz sajtótájékoztató, ugyanis az elnökség meghozta döntését.

 

„Először az időpontváltozások miatt szeretnénk elnézést kérni – kezdte a szerdai sajtótájékoztató első felszólalója, Baráth Etele, a szövetség elnöke –, amelyekre azért volt szükség, mert mindenképpen szerettünk volna konkrét dolgokat mondani. A válogatottnak most két kapitánya van, ami elég ritka eset. Azt elöljáróban el kell mondanom, hogy a felnőtt válogatott mellett az utánpótlás élére is szakembert kerestünk, összesen hat pályamunka érkezett, öt szakembertől, egyikük ugyanis mindkettőre beadta a pályamunkáját. A szakmai és emberi képességeken és a végzettségen kívül döntő szerepe volt annak, hogy a jelölt angol nyelv-tudással bírjon, illetve az informatikai eszközök használatával se legyen gondja. Akadt, aki ezeken a rostákon már eleve kiesett a versenyből. Személyesen beszéltem minden jelölttel, munkájuk értékes, javaslataik tartalmasak voltak, amelyeket a jövőben hasznosíthatunk, függetlenül attól, hogy az elnökség választása kire esett. A végén két jelölt már csak a kalapban, akiket minden tekintetben alkalmasnak találtunk a poszt betöltésére: Bakó Zoltán és Storcz Botond. A választás végül utóbbira esett, de a titkos szavazás, amelynek végeredménye sem publikus nagyon kis különbséggel dőlt el, körülbelül mint egy kétszáz méteres sprint döntője. Storcz kiváló eredményeket ért el, háromszoros olimpiai bajnok, a pályán bebizonyította, hogy nagy versenyző, nagy küzdő, nagy felkészülő. A megbízatása olimpiai ciklusra szól, de egy éves próbaidőt szabtunk meg az új kapitány számára, hogy a gyakorlatban is bizonyosságot adjon arról, amit a pályamunkájában leírt.”

 

„Szoros volt a pályázat, amely a végén már csak kettőnkre összpontosult, számomra óriási megtiszteltetés, hogy engem választottak – mondta székfoglalójában az új kapitány, Storcz Botond. – Ilyen fiatalon nagy dolog abban a sportágban kapitányként dolgozni, amely eddigi életem minden pillanatát kitöltötte. Angyal Zoltán és a szövetségi alkalmazottak segítségében bízva látok munkához, abban bízva, hogy az utóbbi évek, évtizedek eredményességében ez a váltás nem jelent semmilyen fronton visszalépést.”

 

„Nem igazán számítottam arra, hogy engem választanak meg, de felemelő, hogy így alakult. Jó versenyben voltam benne, de a pályán azért egyszerűbb volt felkészülni az előttünk álló feladatra és ott egyszerűbb visszajelzést is kaptunk arról, hol állunk, hol tartunk a versenyben. Itt a visszaigazolás kicsit nehezen jött, lévén elméleti dolgokról beszéltünk.”

 

Egyelőre, hiszen nemsokára kapitányként kell állást foglalni válogatási elvekről, csapathajók összeállításáról és kibékíteni, közös nevezőre hozni edzőt-edzővel, edzőt-versenyzővel, versenyzőt-versenyzővel. Ráadásul a versenyzők többségével Storcz két évvel ezelőtti visszavonulásáig együtt készült a válogatottban, húzóemberünkkel, Kammerer Zoltánnal együtt olimpiai bajnokok lettek négyesben és párosban, míg Vereckei Ákossal, aki szintén tagja volt a sydneyi és az athéni négyesnek, sok nagy csatát is vívott ellenfélként. Hogy aztán ez a múlt jó vagy éppen rossz, előny vagy hátrány a munka és az eredményesség szempontjából, arra valószínű majd csak az élet ad választ. Storcz Botond azért megpróbálkozott vele…

 

„Nem idegenek a srácok, szerintem mindenképpen jó, hogy ismerem őket és ők is engem, de tisztában vagyok azzal: ez egyben nagy kihívás is. A rossz oldalát egyelőre még nem látom. Kapitányi döntéseim szakmai jellegűek lesznek, személyektől független pártatlan, amelyeket majd az adott szituáció határoz meg minden esetben.”

 

Storcz mellett egyértelműen kiemelkedő versenyzői múltja szólt, ellene viszont az, hogy gyakorlatilag mindenfajta edzői tapasztalat nélkül ért fel a legnagyobb szakmai presztízzsel bíró szövetségi kapitányi posztra.

 

„Erre az elnökség is választ kért tőlem, nekik is azt tudtam felelni: a mindenkori kapitánynak elsősorban koordinálni kell a munkát, nem a napi felkészítésben részt vennie. Valóban nem volt edzői múltam, az év elején többedmagammal megalapítottunk egy esztergomi víziklubot, amelynek napi munkájában ugyan nem vettem részt, de minden tőlem telhető szakmai segítséget megadtam nekik.”

 

Baráth Etele a sajtótájékoztatón azt is elmondta: az utánpótlás élére kiírt pályázat eredménytelen maradt, a két jelentkező egyike sem felelt meg a feltételeknek, így azokon enyhítettek. Új döntés január 9-én várható, a szükséges edzői végzettséget igazoló papírok mellett a gyakorlati munka kerül előtérbe a döntés meghozatalának.

ANGYAL ZOLTÁN MACKÓJÁTÓL STORCZ BOTOND V-NYAKÚ PULÓVERÉIG
„Teljesen át tudom érezni és meg tudom érteni Botond meghatódottságát, tizenkét évvel ezelőtt hasonlón menten keresztül én is, amikor kineveztek. Mindenekelőtt arra szeretném emlékeztetni a pulóverben jelen lévő Botondot, a jelenlévőket és jómagamat, hogy annak idején én mackóban ültem itt. Annyira pesszimista voltam az esélyeimet illetően, hogy el is mentem a döntés meghozatala előtt, és úgy kellett visszahívniuk, hogy én lettem a kapitány. Azt hiszem, két olyan jelölt maradt az utolsó körre, akik közül bármelyik megválasztásával nyert volna a sportág. Áprilisig még én is hivatalban maradok, addig munkakörömből adódóan is, de természetesen azt követően is minden kérdésben Botond rendelkezésére állok, amiben tudom, segítem a munkáját, de természetesen ugyanezt megtettem volna Bakó Zoli kinevezése esetén is.”