Pólósaink már papíron sem hondurasiak

Szerző: MTILétrehozva: 2011. szeptember 20. 15:45
Másfél hónappal a sanghaji világbajnokság után megkapták oklevelüket a nemzetközi szövetségtől (FINA) a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai, akik ezzel immár igazolhatják, hogy nem Honduras, hanem Magyarország színeiben vettek részt a vb-n - írta kedden a Kemény Dénes irányította nemzeti együttes hivatalos honlapja.


Augusztus elején a www.vlv.hu tette közzé, hogy a kínai vb-n negyedik helyezést elért magyar válogatott tagjai olyan oklevelet kaptak a FINA-tól, amelyen tévedésből a Hondurasi Köztársaság állampolgáraiként tüntették fel őket, s gratuláltak teljesítményükhöz. Az eset nagy felzúdulást keltett, Martin György, a honi szövetség elnöke a nemzetközi szövetség vezérkarának tiltakozó levelet írt, amelyre reagálva előbb a FINA főtitkára kért bocsánatot e-mailben, majd a FINA elnöke is megtette ugyanezt hivatalos levélben, megígérve, hogy a hibát a lehető leggyorsabban korrigálják, s a magyar vízilabdázók megkapják új oklevelüket.

Most egy harmadik FINA-funkcionáriustól, Cornel Marculescu igazgatótól érkezett vastag boríték a magyar szövetség címére. A küldemény a javított oklevelek mellett az alábbi levelet tartalmazta:

"Tisztelt Uram, csatolva találja a magyar férfi vízilabda-válogatott játékosainak új okleveleit. Még egyszer szeretnénk elnézést kérni a nem szándékos hibáért. Nagyon köszönjük a megértésüket."