- Lesz vizes világbajnokság 2013-ban Budapesten?
- Merem remélni. Bár a magyar pályázat nem tartozik az esélyesek közé, azért kár lenne idejekorán leírni. A vb-től függetlenül égetően nagy szükség van egy nemzetközi színvonalú fedett uszodára. Mindenképpen fel kell épülnie ahhoz, hogy ne csak álom legyen a majdani budapesti olimpia. A versenysporton kívül a szabadidősport miatt is fontos lenne, az utánpótlásképzésről és az úszásoktatásról nem is beszélve.
- Amikor ilyen nagyszabású terveket szőnek a vizes szövetségek, nem fordul meg a fejében, hogy nemcsak klubszinten, hanem a válogatottban is érdemes lenne még folytatni? Nem fűti a vágy, hogy megmutassa magát egy hazai rendezésű világbajnokságon?
- Harminchárom éves vagyok, akárhogy is nézem, akkor már harmincnyolc leszek. Még az olimpia is távolinak tűnik, nemhogy az egy évvel azutáni világbajnokság. 2012-ig, Londonig kitartok, ez lehet a céldátum a befejezésre, hangsúlyozom: klubszinten. Hiába nyertünk Sydneyben és Athénban, ha Pekingben elmaradt volna a siker a válogatottal, akkor elküldtek volna. Így viszont adott volt a kényelmi pozíció: én mondhattam ki, hogy eddig és ne tovább.
- Sydneyben lendületből, Athénban szívből, Pekingben tapasztalatból értek fel a csúcsra. Mitől marad különleges a harmadik?
- Sportszakmai érveket is sorolhatnék, mégsem teszem. Számomra azért volt igazán különleges, mert a hároméves ikerfiaim is szemtanúi lehettek a sikernek. Hihetetlen erőt adott a jelenlétük. Persze az is egy meghatározó motiváicós tényező volt, hogy a két olimpia között nem nyertünk semmit. Nem volt könnyű túltenni magunkat az aranymentes időszakon.
- Kimondva kimondatlanul rivalizáltak egymással Steinmetz Ádámmal. Gondolt arra egy pillanatig is, hogy kimarad az olimpiai keretből?
- Fel sem merült bennem, és szerintem Kemény Dénesben sem. Tizenkét éve dolgozunk együtt, ha nem számított volna rám, akkor be sem válogatott volna. Ezzel egyáltalán nem foglalkoztam, csak tettem, amit tennem kellett, keményen dolgoztam.
- A nemzetközi porondon a Honvéd neve egybeforrt az Euroligával. Miként éli meg, hogy idén „csak” a LEN-kupa maradt?
- A csapatunk alaposan átalakult, megfiatalodott, a fiatal tehetségeknek pedig sikerélményre van szükségük. Ne áltassuk magunkat, ha a Volgograd helyén bejutunk a főtáblára, akkor összekerülhettünk volna a Reccóval, a Juggal és a Csehovval, egy ilyen összetételű négyesből pedig hiú ábránd lett volna a továbbjutás. A LEN-kupában viszont bármire képesek lehetünk.
- Bármire? Még a kupagyőzelem is elképzelhető?
- Hogyne, mindenképpen benne van a pakliban! Ha túljutunk a Vouliagmenin, akkor már a nyolc között vagyunk, a negyeddöntőben sem jöhet olyan ellenfél, akit ne üthetnénk ki. És így tovább, miért ne nyerhetnénk meg a sorozatot?
- És az ob I-ben hogyan látja az esélyeket? Talán nem túlzás állítani, az elmúlt évek legkiegyenlítettebb bajnoksága a 2008-2009-es idény.
- Ezt én is így látom. Ha a Vasast, a Honvédot, az Egert és a Szegedet nevezhetjük „négy nagynak”, akkor a négy nagy mögé felzárkózott a Ferencváros és az Újpest. A Ferencváros abszolút egyenjogú partnere az élcsapatoknak, az Újpest pedig már évek óta riogatja a bajnoki cím legfőbb várományosait. Izgalmas szezon lehet az idei, de az alapszakasz hajrájára, a rájátszás elejére sok minden kiderülhet. Majd meglátjuk.
- Mire viheti a Honvéd?
- A négy közé jutás alapvető cél, azon belül inkább a dobogó valamelyik foka. Nem elképzelhetetlen az sem, hogy ott leszünk a bajnoki döntőben. Csapatkapitányként mindent megteszek azért, hogy erős, egységes csapat legyen a miénk, évekkel később pedig már nem feltétlenül bent a vízben, hanem kint a parton szolgálhatom a magyar vízilabdát.
- Edzőként?
- Nem feltétlenül. Talán más minőségben.
- És az ikreket megtaláljuk majd pár év múlva a medencében?
- Ha lesz hozzá kedvük, tehetségük és kitartásuk, akkor talán igen, de semmiképpen sem erőltetem rájuk. Azt meg főleg nem szeretném, hogy a pályafutásom teher legyen a számukra, nyomást érezzenek miatta.