Mert vízilabdában mi vagyunk a királyok!

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 2. 20:49
A júliusi, sanghaji világbajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott sima győzelmet aratott a németek felett a Margitszigeten zajló Vodafone Kupa szombati, második játéknapján.


 

EREDMÉNY:
Magyarország-Németország 11-6 (3-1, 2-1, 3-3, 3-1)
a magyar góldobók: Kiss 4, Steinmetz, Hárai 2-2, Szivós, Biros, Varga Dániel 1-1

Nehezebben indult az olimpiai bajnoki címvédő magyarok számára a németek elleni mérkőzés, mint pénteken, a görögökkel szemben megvívott nyitótalálkozó. A közel három percig tartó gólcsendet Hárai törte meg, majd a remek védekezésnek, és Kiss, valamint Steinmetz találatainak köszönhetően kétgólos hazai előnnyel zárult az első negyed (3-1).

A németek a második nyolc percben sem bizonyultak erős ellenfélnek, igaz, a magyarok sem erőltették meg magukat, de Kiss két gólja így is elég volt ahhoz, hogy Kemény Dénes szövetségi kapitány tanítványai előnnyel vonulhassanak a nagyszünetre (5-2).

A harmadik negyed első felében megtört a magyarok lendülete, a németeknek még egyenlíteniük is sikerült (5-5), de aztán másfél perc alatt visszaállt a háromgólos hazai vezetés, Szivós, Steinmetz és Biros egyaránt szép gólokkal terhelte meg az ellenfél hálóját (8-5).

Az egész mérkőzésen nagyszerűen védő Nagy Viktor a záró játékrészben is gondoskodott arról, hogy a németek minél kevesebb gólt szerezzenek, a hazai támadások nagyobb része pedig eredményes volt, így sima magyar sikerrel zárult a találkozó.

A magyar válogatott a torna zárónapján, vasárnap a németektől és a görögöktől is vereséget szenvedett oroszokkal csap össze.

A PROGRAM:
korábban:
Görögország-Oroszország 7-6
pénteken játszották:
Németország-Oroszország 12-11
Magyarország-Görögország 16-10
vasárnap:
Németország-Görögország 9:30 ó
Magyarország-Oroszország 11 ó