Meglepő Honvéd-siker a Magyar Kupában

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 21. 18:18
Bizonyára kevesen számítottak a sorozat kezdetén a mostani végeredményre, de végül a Honvéd férfi pólócsapata teljesen megérdemelten nyerte a Magyar Kupát. Vad Lajos vezetőedző csapata ugyanis a nyolc között a tavalyi győztes és nem mellesleg bajnoki címvédő Vasast, az elődöntőben az alaposan megerősödött FTC-t, majd a vasárnapi fináléban a két olimpiai bajnokot is szerződtető Egert is felülmúlta.


 

Ráadásul a Honvéd az utolsó és legfontosabb találkozón magabiztosan, 9-6-ra múlta felül Gerendás György csapatát. Pedig előzetesen az egriek számítottak esélyesebbnek, hiszen összeszokottabb és rutinosabb kerettel várták a találkozót.

De a fővárosi együttes a Szőnyi úti uszodában megmutatta, a mostani szezonban ismét számolni kell vele, az sem lenne meglepő, ha visszatérne a néhány évvel ezelőtti aranykorszak.

A döntőben az egriek csak egysze, 4-3-nál vezettek, de előtte és utána sem tudták feltartóztatni ellenfelüket, amelyben Szivós Márton mellett Tóth Márton, Bátori Bence, Salamon Ferenc és a kapus Gergely István is kiválóan pólózott. De a többiekre sem lehetett panasz, így hiába szerepelt a túloldalon Biros Péter, Szécsi Zoltán, Kis Gábor és Hosnyánszky Norbert.

 FÉRFI VÍZILABDA, MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
Groupama-Honvéd–ZF-Eger 9–6 (3–2, 2–2, 2–1, 2–1)