Magyar Zsenik húzták el a Vasas nótáját

Szerző: shLétrehozva: 2010. január 16. 18:59
Egyik szemünk sír, a másik nevet. Meglepően sima, 8-5-ös vereséget szenvedett ugyanis a TEVA-Vasas Plaket a címvédő Primorac Kotortól a férfi vízilabda Euroliga csoportkörének harmadik fordulójában, így már második kudarcát könyvelhette el. A montenegrói együttes két magyar zsenije azonban brillírozott, a válogatott keretbe hosszú idő után visszakerülő athéni olimpiai bajnok Steinmetz Ádám három, míg a háromszoros ötkarikás aranyérmes Kiss Gergely kétszer volt eredményes. Az Eger 8-8-as döntetlent játszott.


Az óév végén a Panioniosztól elszenvedett görögországi váratlan vereség kényszerhelyzetbe, lépéshátrányba hozta Földi László vezetőedző csapatát. A szezonvégi Final Fourra pályázó Vasasnak mindenképpen győznie kellett volna a Kotor ellen, de erre sajnos csak a kezdés pillanatáig volt esély.

A magyar bajnok ugyanis fásultan, sok hibával játszott, senki sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Nagy Viktor ugyan számos bravúrt mutatott be a kapuban, de ezzel sem tudta felpaprikázni társait. A mezőnyben csak a három gólig jutó Hosnyánszki Norbert volt igazán veszélyes, a Varga-fivérek, Dániel és Dénes sem vette kezébe a karmesteri pálcát, de a többiek sem vették át vezérszerepüket.

A túloldalon Steinmetz Ádám parádés teljesítménnyel igazolta, még mindig a világ legjobb centerei közé tartozik. A korábbi Vasas-sztár pompásan forgatta be a bekkeket, szórta a gólokat és több emberhátrányt is kiharcolt. Kiss Gergely is szép és pontos lövésekkel vétette észre magát.

A Kotor 1-0-s vezetése után a Vasas még egyenlített, de utána már egyszer sem érte utol ellenfelét. Sőt, a harmadik negyed közepétől gólt sem dobott a magyar együttes, ez mindent elárul szombati produkciójáról…

Az Eger megsüvegelendő, 8-8-as döntetlent játszott a Pro Recco otthonában.

FÉRFI VÍZILABDA EUROLIGA, B CSOPORT, 3. FORDULÓ:
TEVA-VasasPLAKET - Primorac Kotor (montenegrói) 5-8
Pro Recco-Eger 8-8