Magyar söprés a szegedi előfutamokon

Szerző: MTILétrehozva: 2011. augusztus 19. 11:24
A Tóth Dávid, Kulifai Tamás kajakpáros bejutott a szombati döntőbe 500 m-en a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. A többi, pénteken délelőtt vízre szállt magyar egység a középfutamban folytathatja szereplését.


A program a fél kilométeres előfutamokkal rajtolt, a hazaiak közül elsőként - néhány perccel nyolc óra után - az Európa-bajnok Kozák Danuta szállt vízre. A Domino Honvéd kajakosa esélyeshez méltóan nyerte versenyét, és könnyedén lépett tovább a középfutamba.

"Jó kis ébresztő volt, bár nekem nincs gondom a korai versenyekkel. Az zavar egy kicsit, hogy mostanában fáj a fejem, nem tudom mitől, de remélem, a döntőkre ez is elmúlik majd. Ma okosan kell versenyeznem, mert délután a négyessel is döntőzünk. De az az igazság, hogy egyesben nem sokat tudok tartalékolni a középfutamban, hiszen csak az első kettő megy majd tovább a fináléba" - mondta a parton a 24 esztendős Kozák.

A férfiak hasonló számában a vb-újonc Kugler Attila egy második hellyel mutatkozott be, míg a mindössze 18 éves, ifjúsági világbajnok kenus, Korisánszky Dávid győzelemmel debütált a felnőttek között - mindketten a középfutamban folytathatják.

A délelőtti műsor során egyedül férfi K-2 500 m-en lehetett egyenes ágon a fináléba kerülni (egy első hellyel), s Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványai, Tóth és Kulifai éltek is a lehetőséggel: némi meglepetésre minden riválist maguk mögé utasítottak, és így "megspórolták maguknak" a középfutamot.

"A rajton még van mit csiszolnunk, a hajránk azonban nagyon jó, bár 120 méterrel a vége előtt akkorát billentünk, hogy azt hittem, Tominál valami nagy gond van. Boldog vagyok, hogy ezt így megcsináltuk. Hogy mit várok magunktól? Bevállalósak vagyunk: a dobogóban reménykedünk" - fogalmazott Tóth Dávid.

A nők ezen számában a rutin és a fiatalság kombinációja, a friss Eb-győztes Kovács Katalin és Csipes Tamara párosa egy hajó előnnyel nyerte futamát.

Ezer méteren a Széles Gábor, Nagy Péter kenu kettes negyedikként, míg a Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Kucsera Gábor, Boros Gergely összeállítású kajaknégyes az oroszoktól centiméterekkel lemaradva, másodikként ért célba, s kvalifikálta magát a még dél előtt kezdődő középfutamokba.

KÉSŐBB:
500 m-es középfutamok (férfi K-1, C-1 és női K-1, K-2, C-2) 11:20 ó
1000 m-es középfutamok (férfi C-2, K-4) 12:55 ó
döntők 16 ó (férfi C-2 500 m, női K-1 1000 m, férfi K-1 1000 m, férfi C-1 1000 m, női K-4 500 m, női K-2 1000 m, férfi K-2 1000 m, férfi C-4 1000 m)