Kozák Danuta Szeged királynője

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 11. 23:44
A NAP ÖSSZEFOGLALÓJA. Kozák Danuta és Molnár Péter nyerte szombaton a kajakosok és kenusok Eb- és vb-válogatójának második fordulóját Szegeden (K1, 200 m), míg női párosban az ezen a hétvégén verhetetlennek tűnő Kozák Kovács Katalinnal diadalmaskodott. Férfi K-2 1000 m-en a Kökény Roland, Dombi Rudolf duó, C-2 1000 m-en a Sáfrán testvérek, női K-2 500 m-en pedig a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kettős győzött.


Kezdjük a kétszázzal. Kozák, Kovács páros második sikerét aratta, s ezzel bekerült a jövő hétvégi, belgrádi kontinensviadalon induló magyar csapatba.

Az egyeseknél ugyanakkor hétfőn pótválogatóra kerül sor, az első körben győztes Dudás Miklós és Paksy Tímea - utóbbi mindössze 18 ezredmásodperccel lemaradva Kozák mögött - ugyanis ezúttal egyformán második lett.

1000 méteren egyedül a kenusoknál lesz szükség úgynevezett szétlövésre, pótválogatóra (az első körben győztes Széles Gábor, Nagy Péter egység ezúttal csak negyedik lett), Dombiék ugyanis második győzelmüket aratták, így immár biztos indulói a jövő hétvégi, belgrádi kontinensviadalnak és az augusztusi, szegedi MOL vb-nek. Storcz Botond szövetségi kapitány az MTI-nek azt mondta, hogy mivel Dombi - aki egyesben is nyert az első fordulóban - a párost választja, K-1 1000 m-en további válogatók nélkül a pénteken győztes, fiatal Dombvári Bence képviseli majd Magyarországot a két viadalon.

500-on, női párosokban ugyan szintén második sikerét aratta a vb-címvédő Szabó, Kozák duó, mivel azonban Kozák egyesben már kvalifikálta magát a csapatba, duplázásra pedig nincs lehetőség, az Eb-n és a vb-n is a mindkét válogatón második Kovács Katalin, Csipes Tamara kettős szállhat majd vízre ebben a számban.

Storcz Botond szövetségi kapitány terve szerint az Eb-re az olimpiai számokat tekintve már az a csapat utazik, amely majd az augusztus 17. és 21. között sorra kerülő szegedi, kvótaszerző vb-n is képviseli a magyar színeket, míg az ötkarikás játékok műsorán nem szereplő számokban július közepén, az ob után alakul ki a vb-résztvevők névsora.

A hétvégi, Maty-éri viadalon vasárnap 9:30 órától kezdődnek a további finálék. A pótválogatót hétfőn bonyolítják le, a végleges Eb-csapat keddre alakul ki.

EREDMÉNYEK, SZOMBAT
Férfi K-1 200 m (olimpiai szám):
1. Molnár Péter (Tiszaújváros) 35.311 mp
2. Dudás Miklós (Bomba Angyalföldi VSE) 35.767
3. Karsai Gergely (Vác) 36.337
Női K-1 200 m (olimpiai szám):
1. Kozák Danuta (Domino Honvéd) 41.249
2. Paksy Tímea (MTK) 41.267
3. Vad Ninetta (KSI) 41.477
Női K-2 200 m:
1. Kovács Katalin, Kozák (Domino Honvéd) 37.787
2. Szabó Gabriella, Patyi Melinda (Domino Honvéd) 38.549
3. Szabó Petra, Tóth Dzsenifer (Mezőgép, MTK) 38.921
KORÁBBAN:
Férfi K-2 1000 m (olimpiai szám):
1. Kökény Roland, Dombi Rudolf (Esztergom, Építők Margitsziget) 3:11.703 p
2. Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos (Graboplast Győri VSE, Domino Honvéd) 3:13.035
3. Tóth Dávid, Kulifai Tamás (MTK) 3:14.541
Férfi C-2 1000 m (olimpiai szám):
1. Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály (KSI, Dunaferr) 3:36.508
2. Németh Szabolcs, Vasbányai Henrik (MTK, BKV Előre) 3:37.882
3. Tóth Márton, Mike Róbert (BKV Előre, MTK) 3:38.044
4. Széles Gábor, Nagy Péter (Graboplast Győri VSE) 3:39.058
Női K-2 500 m (olimpiai szám):
1. Szabó Gabriella, Kozák Danuta (Domino Honvéd) 1:40.209
2. Kovács Katalin, Csipes Tamara (Domino Honvéd) 1:42.477
3. Medveczky Erika, Sarudi Alíz (MTK) 1:43.473
Női C-2 500 m (két induló):
1. Obermayer Dorina, Takács Kincső (MTK, Graboplast Győri VSE) 2:12.172
2. Groholy Diana, Lakner Zita (KSI, FTC) 2:12.334