Kovács Ági visszatér az úszósportba

Szerző: MTILétrehozva: 2012. május 2. 18:57
Kovács Ágnes, a magyar úszósport eddigi utolsó olimpiai bajnoka májustól a hazai szövetség (MÚSZ) marketing- és kommunikációs vezetőjeként dolgozik.


 


„Tizenegy hónappal kisfiam megszületése után kaptam a felkérést a szövetségtől, örömmel mondtam igent, hiszen egyfelől összeegyeztethető a gyereknevelés és a munka, másfelől most újra szorossá válik a kapcsolatom az úszással. Eddig is elnökségi tag voltam a MÚSZ-ban, vagyis a kapcsolat közben sem szakadt meg, de ez azért már más jellegű viszony lesz saját sportágammal - mondta el Kovács Ágnes - Örülök a visszatérésnek, már csak azért is, mert erre készültem, ezt tanultam itthon és Amerikában is."

Kovács Ágnes első komolya feladata a május 21-én kezdődő debreceni Európa-bajnokság lesz.

„Tagja vagyok az Eb szervezőbizottságának, és roppant fontos eseménynek tekintem ezt a versenyt. Fontosságára hadd említsek személyes példát: ha Sydney, a 2000-es nyári olimpia előtt nincs Európa-bajnokság, akkor ma nem lennék olimpiai bajnok! A helsinki ezüst ébresztett rá, hogy más taktikával kell az olimpián versenyeznem, ha nyerni akarok. Természetesen az idén minden válogatott sportoló számára a londoni olimpia a legfontosabb, amely előtt egyfajta főpróba a debreceni kontinensviadal. A magyarországi verseny nagyon jó teszt lehet a mieink számára, s nagy lehetőség is egyben azoknak, akiknek nincs még olimpiai szintjük."

A MÚSZ marketing- és kommunikációs vezetője sokat vár a magyar úszóktól Debrecenben és Londonban egyaránt.

„Nagyon erős úszóválogatottunk van, amelyben a már sok világeseményen bizonyított kiválóságaink mellett akadnak jócskán olyanok is, akik meglepetésemberek lesznek az itthoni Eb-n és az olimpián. Olyanok, akikkel a közvélemény még nem számol. Plusz terhet nem akarok senki nyakába rakni, ezért sem mondok neveket, bár nyilvánvalóan eleve sokat remélhetünk vb-érmeseinktől. Természetesen a legnagyobb sikert az jelentené Londonban, ha tizenkét év után ismét magyar úszóarany születne, de ha úgy alakul, hogy más színű érem csillog úszóink nyakában, én azzal is elégedett lennék" - mondta Kovács Ágnes.

Címkék: Kovács Ágnes