Kerethirdetés a női pólóválogatottnál

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 23. 16:11
Huszonhárom fős kerettel vág neki Merész András, a női vízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya a már decemberben elkezdődő felkészülési időszaknak.


A tiszt ellátásával november elején megbízott szakvezető hétfőn, a Magyar Kupa hétvégi négyes döntőjét követően hirdetett névsort, amelynek érdekessége, hogy junior válogatottak is helyet kaptak benne.

A „régiek" közül élvezi Merész András bizalmát Drávucz Rita, Tóth Ildikó, Takács Orsolya, Kisteleki Dóra, Bujka Barbara és Valkai Ágnes.

A válogatott honlapja szerint az első közös edzőtábor december 6-án kezdődik, majd december 13. és 17. között a csapat külföldön, Manchesterben folytatja a felkészülést a 2011-es Európa-bajnokságra selejtező, s már a jövő év elején induló sorozatra.

A 23 FŐS KERET:
kapusok: Gangl Edina (Eger), Gyöngyössy Anikó (Szentes), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
mezőnyjátékosok: Drávucz Rita, Tóth Ildikó, Dalmády Petra (Szeged), Takács Orsolya, Miskolczi Kitti (Szentes), Poszkoli Rita, Menczinger Kata, Keszthelyi Rita (Dunaújváros), Illés Anna, Csabai Dóra, Kisteleki Hanna (BVSC), Antal Dóra, Somhegyi Noémi, Pardi Petra, Czigány Dóra, Kertes Anna (Eger), Kisteleki Dóra (Nervi), Bujka Barbara (Messina), Valkai Ágnes (Ortigia), Szücs Gabriella (Sabadell)