Kellemetlen meglepetés Barcelonában

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 31. 13:53
Sajnos nem várt meglepetés érte a magyar válogatottat a barcelonai atlétikai Európa-bajnokság: Fazekas Róbert ugyan döntőbe jutott diszkoszvetésben, de a második selejtezőcsoportban szereplő olimpiai ezüstérmes Kővágó Zoltán kiesett. Klasszisunk két érvénytelen kísérlettel kezdett, majd harmadikra csak 59.04 métert ért el. A selejtezőszint 63.50 m volt.


„Másfél napja, hogy apa lettem, talán ez a magyarázata ennek a gyenge szereplésnek – nyilatkozott Kővágó, akinek felesége a volt válogatott sprinter Szabó Enikő. – Jó formában éreztem magam, szerintem a szektoron kívüli dobások bármelyikével bekerülhettem volna a döntőbe, de ez most így sikerült. Még hátravan az ob meg két Gyémánt Liga-verseny, azokon szeretnék jól szerepelni.”