Kellemetlen egri vereség az Euroligában

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 13. 13:33
Kimondva-kimondatlanul is a Final Four elérése a kitűzött cél, ehhez képest az egri pólósok váratlan és nem "kalkulált" kudarccal kezdték az Euroliga csoportkörét. Gerendás György együttese 10-9-re kapott ki a D csoport első fordulójában a Barceloneta vendégeként.


 

D-CSOPORT, 1. FORDULÓ
CNA Barceloneta (spanyol)–ZF Eger 10–9 (3–1, 3–2, 3–3, 1–3)

A nyáron két pekingi aranyérmessel, Kis Gáborral és Hosnyánszky Norberttel is erősítő egriek hatalmas élménytől fosztották meg magukat. A válogatott center ugyanis a Nemzeti Sport szombati számának adott nyilatkozatában elárulta, győzelem esetén a csapat megtekinthette volna szombaton este az FC Barcelona-Villarreal spanyol bajnoki futballmeccset...

Messi és társai csodálása helyett most marad a kudarc elemzése, hiszen ezzel lépéshátrányba került az együttes. A katalánokat ugyanis a szakértők a kvartett legesélyetelenebb tagjának tartották.  Ehhez képest a Barceloneta 4-1-re, 7-3-ra, majd 8-4-re is vezetett, vagyis sok esélye nem volt a magyar együttesnek a győzelemre.

Az utolsó negyedre azért megemberelték magukat a vendégek, de nem sikerült az egyenlítés. Javítani a horvát Jug Dubrovnik és a Rijeka ellen lehet, sőt kell!