Kedden Eb-csapatot hirdet a kapitány

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 8. 09:47
A hétvégén rendezik a Maty-éri pályán a jövő heti, belgrádi Európa- és az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokság hazai válogatójának második fordulóját a kajakosoknál és kenusoknál. Amennyiben valamelyik számban "szétlövésre", pótválogatóra lesz szükség, azt hétfőn bonyolítják le, keddre pedig kialakul a végleges Eb-csapat.


A program már csütörtökön elkezdődik az 1000 m-es férfi kajak négyesek versenyével. Az előzetes nevezések alapján négy egység száll harcba a kvalifikációért, többek között az ebben a számban kétszeres ötkarikás bajnok Kammerer Zoltán és Vereckei Ákos is megpróbálkozik a csapathajós részvétel kiharcolásával.

Egykori társuk, a 2000-ben és 2004-ben velük együtt olimpiát nyert Storcz Botond szövetségi kapitány a Kammerer, Vereckei, Kucsera Gábor, Boros Gergely összetételű egységet jelölte ki "kapitányi hajónak", amelynek három kihívóval kell szembenéznie.

"Az augusztusi vb-n kiélezett csatára lehet számítani, hiszen az első nyolc, illetve ha három kontinensről jön össze a döntő mezőnye, az első tíz hely ad kvótát. Érzésem szerint ez az egység elég erős lehet ahhoz, hogy versenyben legyen a világ legjobbjaival. - idézte a szövetség honlapja a szakvezetőt. - A nevezések alapján ugyanakkor azt mondhatom: sok jó egység száll majd harcba ezen a versenyen, így kíváncsian várom, hogy milyen eredmény születik. Amelyik egység győz, az képviselheti a magyar színeket a belgrádi Eb-n, ám amennyiben a kontinensviadalon elért eredménnyel nem leszek elégedett, lehetőségem lesz arra, hogy a magyar bajnokság idejére kiírjak egy világbajnoki válogatót is."

Storcz terve szerint a jövő péntektől vasárnapig rendezendő belgrádi Eb-re az olimpiai számokat tekintve már az a csapat utazik, amely majd az augusztus 17-21-én sorra kerülő szegedi, kvótaszerző vb-n is képviseli a magyar színeket, míg az ötkarikás játékok műsorán nem szereplő számokban július közepén, az ob után alakul ki a vb-résztvevők névsora.

A hétvégi viadalon csütörtökön 17 órától rendezik a férfi kajaknégyesek küzdelmét, pénteken 15:30-tól, szombaton 9:40-től, vasárnap pedig 9:30 órától kezdődnek a döntők.

A válogató első fordulójának győztesei:
férfiak:
K-1 1000 m (olimpiai szám): Dombi Rudolf
K-1 200 m (olimpiai szám): Dudás Miklós
K-2 1000 m (olimpiai szám): Dombi, Kökény Roland
K-2 200 m (olimpiai szám): Horváth Bence, Szomolányi Máté
C-1 1000 m (olimpiai szám): Vajda Attila
C-2 1000 m (olimpiai szám): Széles Gábor, Nagy Péter
C-1 200 m (olimpiai szám): Bozsik Attila
nők:
K-1 500 m (olimpiai szám): Kozák Danuta
K-1 1000 m: Kovács Katalin
K-2 1000 m: Szabó Gabriella, Csipes Tamara
K-2 500 m (olimpiai szám): Szabó, Kozák
K-1 200 m (olimpiai szám): Paksy Tímea
K-2 200 m: Kovács, Kozák
K-1 5000 m: Csipes