Kásás Tamás ismét a magyar válogatottban

Létrehozva: 2011. december 8. 12:46
Élő legenda, háromszoros olimpiai bajnok, korszakos alakja a magyar vízilabdának. Ez a jellemzés a jelenkor több klasszisára is igaz, de ezúttal Kásás Tamásra vonatkozik! A Pro Recco ásza ugyanis meggondolta magát, mégsem vonult vissza a válogatottságtól, mivel szerepel Kemény Dénes szövetségi kapitány Európa-bajnoki keretében!


 

Nem túlzás, hatalmasat erősödhet a csapat a jnauári eindhoveni tornára és a londoni olimpiára. Kásás ugyanis a pekingi olimpia óta nem szerepelt világeseményen, tavaly pedig januárban bekerült a keretbe, viszont júniusban végleg – akkor úgy tűnt … - nemet mondott.

Most a szövetségi kapitány a vlv.hu-nak adott interjújában beszélt a fenomén újabb döntésének hátteréről.

„Megmondom őszintén, amikor beszélgetésre hívott, nem tudtam, hogy miért akar találkozni, azért, hogy a nyári dolgokat tisztázzuk, vagy azért, ami végül is történt. Több minden volt a fejemben, hogy miért kereshet, hát ezek közül úgy gondolom, hogy a magyar válogatott szempontjából a jobbik ötlettel állt elő...” – mondta Kemény Dénes.

A szakvezető szerint Kásás visszatérésével rendezettebb lesz a válogatott játéka, ráadásul az ellenfél védőinek a figyelme is jobbal megoszlik, ha a vízben lesz.

„Úgy gondolom, hogy akiken a tehetségüknél, tudásuknál fogva nagy teher volt, többet fognak tudni pihenni. A csapat kiegyensúlyozottabb lesz és még inkább ugyanazon a szinten fog tudni nyújtani a cseréktől függetlenül. Nyilván lesz olyan, hogy valakinek nagyon megy és többet játszik, de összességében úgy gondolom, hogy a kiegyensúlyozottabb teljesítmény lesz a legfontosabb változás. Természetesen minőségi játékossal erősödünk.”

A keret felkészülése december 19-én kezdődik Szentendrén, az óév utolsó napjáig csak Karácsonykor nem lesz gyakorlás.

„Karácsony előtt csak délelőtt, karácsony és szilveszter között délelőtt-délután. Január másodikától már a Komjádiban játszunk edzőmeccseket a Volvo Kupára érkező csapatokkal. Gyorsan megjön mindenki, elsején a kanadaiak, másodikán a németek, harmadikán az olaszok, csinálok egy beosztást, mindenki tud majd edzőmeccset játszani, akár kettőt is naponta. Azon a héten péntek-szombat-vasárnap pedig Volvo Kupa, az ellenfeleink sorrendben: Kanada, Olaszország, Németország. Ezt követően játszunk Varasdon Szerbiával egy hivatalos mérkőzést” – árulta el a közeljövő programját Kemény Dénes.

AZ EB-KERET:

KAPUSOK: Baksa László, Decker Attila, Szécsi Zoltán

 

MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Biros Péter, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Katonás Gergely, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám, Szivós Márton, Török Béla, Turzai Gábor, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton