Kajak-kenu Eb-re pályázik Magyarország

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2014. március 23. 15:40
A hétvégén Budapesten tartotta ülését az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) elnöksége, az eseményen a magyarok a 2018-as Európa-bajnokság rendezésének lehetőségeiről is egyeztettek a testület vezetőivel.


A magyar szövetség (MKKSZ) vasárnapi tájékoztatása szerint az ECA elnöksége tárgyalt a soron következő nemzetközi versenyekről, és már szóba került a 2016-os riói olimpia utáni időszak is. Ez az MKKSZ számára is fontos terminus, nem titkolt szándék ugyanis, hogy Szeged ismét megpályázza egy világverseny rendezési jogát - áll a hírlevélben.

"Szeretnénk a 2018-as esztendőben házigazdái lenni egy kontinensviadalnak, ám mivel meglehetősen zsúfolt idénynek ígérkezik az az év, így még nem döntöttünk arról, hogy a felnőtt Európa-bajnokság vagy az utánpótlás kontinensviadal rendezésére nyújtsuk be pályázati anyagunkat. Ennek részleteiről, lehetőségeiről tárgyalt, úgymond ötletelt az európai, illetve a hazai vezetés ezen a hétvégén" - árulta el Ábrahám Attila, az MKKSZ főtitkára, aki egyben a május 23-25. között sorra kerülő szegedi világkupaverseny, illetve a július 17-én kezdődő, ugyancsak szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokság szervezőbizottságának elnöke.

Címkék: kajak-kenu