Jég és óceán: nincs megállás Amerikában

Létrehozva: 2013. február 18. 11:28
Meglehetősen régen írtam már blogbejegyzést, ezért most szeretném pótolni elmaradásomat a Sporthirado.hu olvasóinak. Bár Magyarországon ilyenkor még reggelente mínuszokra ébred az ember, itt, az óceán közelében már javában zajlanak a SUP-versenyek, melyek közül természetesen egyet sem hagyok ki.


 

A hétvégén végre hazai pályán versenyezhettem, ugyanis a Costa Mesa-i Newport Aquatic Centerben, azaz az edzéseimnek otthont adó klubomban rendezték a soron következő futamot. Az egyesület nagyon sokat segített nekem, amikor amerikai színekben indultam és azóta is rengeteg támogatást kapok tőlük.

A megmérettetés napján, szombat hajnalban azért még itt is hideg volt, hiszen a kora reggeli induláskor jégcsapokat fedeztem fel az autómon, de végül kellemesen felmelegedett az idő. A hosszú távú futamon kajak egyesben indultam, míg a rövidebb pályát szörfdeszkán tettem meg.

Először a férfiakkal kellett versenyeznem, köszönhetően annak, hogy rajtam kívül nem volt női induló, aki bevállalta volna a 15 kilométeres futamot. Összességében az eredményem így se lett rossz, hiszen a negyedik helyen értem célba. A győzelmet végül a hét kilométeres távon, SUP-deszkán sikerült elérni.

Azt hiszem nagyon jól sikerült a verseny és hamarosan újra célhoz állhatok, hiszen február 23-án rendezik a következő viadalt Kaliforniában, amiről ugyancsak beszámolok majd a Sporthirado.hu olvasóinak!

Fazekas-Zur Krisztina