Hét olimpiai érmet szereztünk Poznanban

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 22. 22:01
Hat arany-, öt ezüst- és egy bronzéremmel zárta a poznani világbajnokságot a magyar válogatott, amellyel az éremtáblázat élén zárt, és felülmúlta a tavalyi kanadai vb-eredményt. Storcz Botond felnőtt kapitány kiváló jósnak bizonyult. A világbajnokság előtt tíz érmet, ebből öt aranyat várt a magyar csapattól, ezt némileg még túl is teljesítették Janics Natasáék. Örömteli. hogy a megszerzett tizenkét medáliából hét olimpiai számban született.


Vasárnap délután a 200 méteres váltókkal befejeződött a poznani világbajnokság. Még az utolsó versenyszámokban is jutott érem Magyarországnak, a Janics Natasa, Hegyi Zomilla, Vad Ninetta, Paksy Tímea összeállítású magyar váltó ugyanis a második helyen ért célba.

Janics Natasa három arany- és két ezüstérmet nyert Poznanban. Olyan zsúfolt volt a vasárnapja, hogy a csapat gyúrója az eredményhirdetések előtti percekben próbálta ellazítani az izmait.

„Nagyon örülök, fantasztikus nap volt, de elfáradtam a végére. Érdekes, hogy az NK-1 500-ra készültem elsősorban, de mégis nagyon izgultam a rajt előtt, mert egyéniben soha nem nyertem még vb-t ezen a távon. Ehhez képest ott kikaptam, a 200-at meg egy hajóhossz előnnyel nyertem. A négyes nagyon jól ment, tolták alám a hajót a lányok, nagy élmény volt elöl ülni. Zsúfolt napon vagyok túl, öt döntő és egy előfutam. A gyúró jött velem az eredményhirdetésekhez, és próbált lazítani, abban a néhány percben, amíg ott várakoztunk.” – mesélte Janics Natasa a kajakkenusport.hu-nak, aki immár 18 világbajnoki aranyéremnél jár pályafutása alatt.

A magyar férfi kajakváltó (Molnár Péter, Boros Gergely, Dudás Miklós, Gyertyános Gergely) és a kenuváltó (Kovács Gergely, Horváth Gábor, Nagy Péter, Bozsik Attila) is a negyedik helyen végzett.

Storcz Botond értékelése a szövetség honlapján: „Összességében elégedett vagyok. Tíz érmet vártam, azon belül 5 aranyat, ehhez képest nyertünk tizenkét érmet és hat aranyat. Az olimpiai számokban szereztünk összesen hét érmet, három aranyat, három ezüstöt és egy bronzot, szerintem egy ilyen eredménnyel két év múlva elégedett lenne az ország. Ha a férfi kajak szakág hozta volna magát, úgy, mint a női kajak és a kenu, akkor hátra is dőlhetnénk. Nekik azonban ezen a versenyen minden kifelé pattant a kapufáról, vagyis minden rossz megtörtént velük, ami megtörténhetett. Egyedül a Kammerer-Vereckei páros ezüstjének örülök, a többek egyértelműen alulteljesítettek. A női kajak szakágat egyértelműen dicséret illeti, náluk továbbra is minden rendben van. Janics Natasa lett a világbajnokság legeredményesebb versenyzője, róla ez mindent elmond, de a többiekre sem lehet egyetlen rossz szavam sem. Vajda Attila nagyon nagyot küzdött ebben a szezonban, majdnem aranyérmes lett C-1 1000 méteren és a Tóth-Mike páros bronzérme is több mint bíztató. Nagyon tetszett Kovács Gergely teljesítménye is C-1 200 méteren, vagyis az új olimpiai távon, neki tovább kell járnia ezt az utat Londonig, komoly lehetőséget látok benne.”