Hét arannyal zártunk Duisburgban

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2013. szeptember 1. 18:50
A magyar versenyzők két éremmel, egy-egy arannyal és bronzzal zárták a vasárnap esti váltóversenyeket, s így összesítésben hét első, valamint öt-öt második és harmadik helyet szereztek a németországi Duisburgban rendezett kajak-kenu világbajnokságon.


A 4x200 méteres staféták során a Douchev-Janics Natasa, Vad Ninetta, Fazekas-Zur Krisztina, Kozák Danuta összeállítású női kajakos stféta remekül hajrázva megnyerte döntőjét, míg a Dudás Miklós, Tótka Sándor, Molnár Péter, Hérics Dávid összeállítású csapat harmadik lett a lengyelek és az oroszok mögött.

Kozák és Fazekas-Zur egyformán három elsőséggel zárta a vb-t, ők lettek a küldöttség legeredményesebb versenyzői.  
A Nagy Péter, Korisánszky Dávid, Foltán László és Lantos Ádám alkotta kenus négyes hetedik helyen végzett a fináléban.
Az olimpiai számokat tekintve 4-1-2 volt a magyar éremmérleg a németországi regattán.

A teljes mezőnyben egyetlen olyan versenyző szerepelt a duisburgi világbajnokságon, aki olimpiai számban tudott duplázni: ő London kétszeres aranyérmese, Kozák Danuta. Sorozatban ötödször nyert Magyarország a női K-4 500 méteres versenyszámban.

Eredmények:
férfiak:
K-1, 4x200 m, világbajnok:
Lengyelország 2:27.605
2. Oroszország 2:27.967
3. Magyarország (Tótka Sándor, Dudás Miklós, Molnár Péter, Hérics Dávid) 2:28.092
C-1, 4x200 m, világbajnok:
Oroszország 2:48.255
2. Németország 2:50.205
3. Kanada 2:51.579
...7. MAGYARORSZÁG (LANTOS ÁDÁM, NAGY PÉTER, KORISÁNSZKY DÁVID, FOLTÁN LÁSZLÓ) 2:54.081

nők:
K-1, 4x200 m, világbajnok:
MAGYARORSZÁG (DOUCHEV-JANICS NATASA, VAD NINETTA, FAZEKAS-ZUR KRISZTINA, KOZÁK DANUTA) 2:49.415
2. Lengyelország 2:49.609
3. Oroszország 2:51.679

Címkék: kajak-kenu