Hegedűs Csaba 65 éves

Létrehozva: 2013. szeptember 6. 14:33
Hatvanöt éves Hegedűs Csaba, olimpiai bajnok birkózó, edző, sportvezető, aki Sárváron született 1948. szeptember 6–án. Ő szerezte Magyarország 100. aranyérmét az olimpiák történetében az 1972-es, müncheni játékokon.


1957-ben kezdte a kötöttfogású birkózást a Szombathelyi Volánnál, majd 1967-ben leigazolta a Budapesti Vasas. Tehetségére hamar felfigyeltek, először 1968-ban szerepelt világversenyen a magyar válogatott színeiben. Ötször nyert magyar bajnokságot, négyet kötöttfogásban (1971, 1972, 1976 és 1978), egyet szabadfogásban (1971). Az 1971-es szófiai világbajnokságon aranyérmet szerzett, itt kapta a Mr. Tus/Tuskirály becenevet, mert összes mérkőzését tussal nyerte meg.

Az 1972-es müncheni olimpián a kötöttfogásúak 82 kilogrammos súlycsoportjában aranyérmet szerzett, mely a magyar olimpiai csapat történetének 100. aranyérme volt.
1973-ban súlyos autóbalesetet érte. Életveszélyes sérülést szenvedett. Bár felépült, csak 1975-ben tudott újra szőnyegre lépni. Ekkor a vb-n negyedik volt. Az 1976-os olimpián helyezetlen lett. Az 1977-es vb-n, már 90 kg-osként ismét negyedik volt. 1976-ban és 1977-ben Európa-bajnoki aranyérmes lett. Az 1978-as vb-n 9., az oslói Eb-n nyolcadik volt. 1979-ben vonult vissza az aktív birkózástól.

1974-ben szerzett szakedzői diplomát a Testnevelési Főiskolán. Közben felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karára, ahol 1979-ben szerzett jogi doktorátust. Ugyanebben az évben a magyar birkózó-válogatott edzője lett, 1980-ben kinevezték szövetségi kapitánnyá, mely posztot 1989-ig viselt. Ez idő alatt lett olimpiai bajnok Kocsis Ferenc, Növényi Norbert és Sike András. 1985-ben mesteredzői címet szerzett.

1989-ben a Magyar Birkózószövetség alelnökévé, majd 1992-ben annak elnökévé választották, mely posztján többször megerősítették (1996, 2001, 2005, 2010). 1998 és 2002 között a Nemzetközi Birkózószövetség számvizsgáló bizottságának tagja volt, majd 2002-től a szövetség elnökségének tagja lett.

1992 és 1997 között, valamint 2005-től a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségében is dolgozott. 1995-ben a Halhatatlanok Klubja tagja lett, később a Birkózó Hírességek Csarnokába is beválasztották. 1996-ban sikertelenül pályázott Európai Birkózószövetség elnöki posztjára. 1997 és 1998 között egy kft. ügyvezető igazgatója, majd rövid ideig a Telesport főszerkesztője volt (1997). 2002-ben próbálkozott a politikával, a Centrum Párt országgyűlési képviselőjelöltje volt, mandátumot nem szerzett. A pekingi és londoni olimpia birkózóversenyeinek technikai ellenőre volt. 2011-ig a Halhatatlanok Klubjának elnöke volt. (mob.hu)

Sporteredményei:

Olimpiai játékok:
arany  1972, München kötöttfogás, 82 kg

Világbajnokság:
arany 1971, Szófia  kötöttfogás, 82 kg

Európa-bajnokság:
arany 1976, Leningrád  kötöttfogás, 82 kg
arany 1977, Bursa  kötöttfogás, 90 kg

7x egyéni és csapat magyar bajnok.

Díjai, elismerései:
Az év magyar sportolója (1971)
Az év magyar birkózója (1971, 1972)
Mesteredző (1985)
A Magyar Népköztársaság csillagrendje (1988)
Vas megye örökös sportbajnoka (1995)
MOB Olimpiai aranygyűrű (1995)
Szombathely díszpolgára (2004)
MOB Érdemérem (2005)
Sárvár életműdíja (2008)
Magyar Sportért Életműdíj (2009)
Sárvár díszpolgára (2013).

Címkék: hegedus_csaba