Felmutatták a stoptáblát a Fradinak

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 21. 19:10
A PVSK együttese 10-9-re legyőzte a Ferencvárost a vízilabda ob I 15. fordulójának nyitómérkőzésén. A zöld-fehéreknek ezzel véget ért hat mérkőzés óta tartó veretlenségük a bajnokságban. A baranyai együttes pedig tovább zárkózott az első négy helyezetthez. A címvédő Vasas együttese tartja remek formáját, 15. meccsét is megnyerte a BVSC ellen. Az olimpiai bajnok Kis Gábor háromszor is betalált. A Szeged hazai pályán verte a Szolnokot, míg az Újpest valóságos gólparádét rendezett az utolsó előtti Szentes ellen.


Sok mindent elmond az összecsapásról, hogy a Ferencváros egyszer sem tudott vezetni a meccs folyamán. Kovács Gábor duplájával már az első negyedben megszerezte a vezetést a Pécs, a félidőre meg is tartotta egygólos előnyét a hazai gárda (5-4).

 

A befejezőrész közepére a fővárosiak Regős Áron vezetésével felzárkóztak, közben ledolgozva két találatnyira növő hátrányukat és 9:9-el álltak négy perccel a vége előtt. A mérkőzés azonban úgy fejeződött be, ahogyan elindult: Kovács Gábor-góllal. Az FTC sok kihagyott helyzetének is "köszönhette" pécsi vereségét (10-9).

 

Ezzel a fiaskóval megszakadt Somossy József csapatának hat mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata. Bár a Domino-Honvéd vasárnapi bajnokijáig biztosan maradnak a második helyen, kérdéses mennyire veti majd vissza a Fradit ez a vereség a közeljövőben.

 

A Vasas 15. meccsét is megnyert a szezonban, így továbbra is száz százalékosak Földi László tanítványai. Ezúttal a BVSC volt a szenvedő fél. A 10-4-es sikerből az olimpiai bajnok Kis Gábor három találattal vette ki a részét. Már a félidőben 4-2 volt az angyalföldiek javára, Varga Dániel és Kis újabb találataival pedig már négy volt a különbség. A zuglóiakon az sem segített, hogy a góllövőlista élbolyában található Thomas Hopkins is betalált.

 

A Szeged-Szolnok mérkőzésen felemás összecsapást láthatott a közönség. Az első félidőben hatalmas fölényben voltak a csongrádiak, 5-1-re húztak el. Varga Péter két góljával hathatósan segítette Kásás Zoltán együttesét. A második játékrészre azonban erőre kapott a Szolnok és Hangay Zoltán találata után már csak egy volt közte (6-5). Győzni már nem tudtak a jászságiak, Éles Vilmos csapata hetedik góljával beállította a végeredményt.

 

Az Újpest valóságos gólfesztivált rendezett az utolsóelőtti Szentes ellen. A vidéki kiscsapatnak ezúttal sem hozott szerencsét a fővárosi vendégszereplés. Huszonegy "gombócot" kapott Vass Sándor együttese a liláktól. Igaz, ezúttal nyolcszor ők is beköszöntek. A hazaiaktól az ötöt dobó Létay Krisztián és Suti Gábor vitte a prímet, míg a túloldalon Szőke Szabolcs volt a legeredményesebb a maga három góljával.

 

FÉRFI VÍZILABDA OB I, 15. FORDULÓ:
PÉCSI VÍZMŰ PVSK-FŰSZÉRT - APRILIA FTC-FISHER KLÍMA 10-9 (2-1, 3-3, 3-2, 2-3)
Góldobók: Czigány, Kovács G. 3-3, Bereczki 2, Heinrich, Ágner 1-1, ill. Regős 3, Marnitz, Császár 2-2, Bálint, Balatoni 1-1.
Gólok - emberelőnyből: 11/6, ill. 11/2.
Gólok - ötméteresből: 0/0, ill. 0/0.
TEVA-VASAS PLAKET - BVSC-ATLANTIS CASINO 10-4 (3-1, 1-1, 2-0, 4-2)
Góldobók: Kis 3, Kállay, Varga Dániel, Hosnyánszky, Katonás, Hőna, Takács, Varga Dénes 1-1, ill. Szűcs, Pecz, Galambos, Hopkins 1-1.
Gólok emberelőnyből: 11/2, ill 7/3.
Gólok ötméteresből: 2/1, ill. 0/0.
SZEGED BETON VE - SZOLNOKI FŐISKOLA-KÖZGÉP 7-5 (2-1, 3-0, 1-2, 1-2)
Góldobók: Varga P., Éles, Weszelovszky 2-2, Molnár P., ill. Józsa, Munkácsy, Pásztor, Hangay, Süveges 1-1.
Gólok emberelőnyből: 8/4, ill. 9/1.
Gólok ötméteresből: 0/0, ill. 1/0.
UNIQUA-UTE - BODROGI BAU-SZENTESI VK 21-8 (7-1, 5-0, 4-2, 5-5)
Góldobók: Létay, Suti 5-5, Somogyi 4, Salamon, Szabó B. 2-2, Rékási, Dorogi, Máthé 1-1, ill. Szőke 3, Araczki, Homonnai, Csente, Szabó L. Torday 1-1.
Gólok emberelőnyből: 14/8, ill. 8/1.
Gólok ötméteresből: 1/1, ill. 0/0.

 

A FÉRFI VÍZILABDA OB I ÁLLÁSA:
1. TEVA-VasasPlaket 15 15 193 96 97 45
2. FTC-Aprilia 15 11 1 3 162 106 56 34
3. DOMINO Honvéd 14 10 2 2 160 109 51 32
4. ZF-Eger 14 10 4 166 113 53 30
5. PVSK-Pécsi Vízmű 15 9 6 133 133 0 27
6. Szeged Beton VE 15 8 2 5 151 118 33 26
7. UNIQA-UTE 15 7 2 6 164 146 18 23
8. BVSC - Atlantis Casino 15 4 11 130 171 –41 12
9. OSC - OPUS VIA 14 3 1 10 106 168 –62 10
10. Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP 15 2 2 11 113 159 –46 8
11. Bodrogi Bau - Szentesi VSK 15 2 1 12 99 186 –87 7
12. Fehérvár Póló SE 14 1 1 12 91 163 –72 4