És Kiss Gergő célbaveszi Gergely kapuját

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 6. 15:53
Vasárnap a Margitszigeten sorsolnak a férfi vízilabdázók nemzetközi kupájában. Az Euroligában és a LEN-kupában is 16-16 csapat vár még a folytatásra, előbbiben a csoportkörben, utóbbiban a nyolcaddöntőben érdekelt két-két magyar együttes. Az elmúlt évekkel ellentétben a sorsolást rendező Domino-Honvéd ezúttal a második számú sorozatban érdekelt, de a Kőér utcaiakat irányító szakember, Vad Lajos azon a véleményen van: inkább számítsanak a LEN-kupában meghatározónak, mint az Euroligában pofozógépnek.


Csütörtökön délben Kovács Kokó István Boxutcájában tartott sajtótájékoztatót a Domino-Honvéd vízilabda-szakosztálya. Az apropót a vasárnapi sorsolás, illetve az azt megelőző szombati gálamérkőzés, valamint női Szuperkupa-összecsapás jelentette.

 

Az Euroligában a magyar bajnoki címvédő Vasas és a döntős Eger a csoportkör sorsolására vár, míg a selejtezőből kipottyant Domino-Honvéd már simán vette az első akadályt a LEN-kupában és várja a nyolcaddöntős folytatást. A második selejtezőkörből ugyancsak továbbjutó Szegeddel együtt.

 

Szombaton 17:30-kor a női bajnoki címvédő Domino-Honvéd csapata a magyar Szuperkupáért mérkőzik meg nagy honi riválisával, a Dunaújvárossal. Az MK-győztes OSC a nyáron bedobta a törülközőt, így jöttek képbe az újvárosiak, akik október közepén bajnokin kapták el Györe Lajos együttesét és nyertek meglepetésre idegenben 12-11-re.

 

„Becsúszott egy vereség, nem örülünk neki – mondta Györe Lajos –, de tudjuk hol és mit rontottunk el, min kell változtatnunk. Nem a bajnoki meccs visszavágója lesz ez, hanem egy külön párharc, hiszen a honi pontvadászatban még sokszor játszunk egymással, hosszú a sorozat.”

 

„A Kőér utcában nem nagyon hagyjuk ellenfeleinket győzni, így volt ez régóta a Dunaújvárossal szemben is, szeretnénk, ha visszaállna a megszokott rend” – jelentette ki határozottan a női csapat kapitánya és kulcsembere, a válogatott meghatározó játékosa, Györe Anett.

 

A szombati nap fő attrakcióját a férficsapat Primorac Kotor elleni gálamérkőzése jelenti majd, amelyen a hazai csapatban négy – Gergely István, Molnár Tamás, Vári Attila és Székely Bulcsú -, míg a vendéggárdában további két – Kiss Gergő és Steinmetz Ádám - magyar olimpiai bajnok kap szerepet.

 

„Az Euroligától elköszöntünk, de a nemzetközi vérkeringésben ott maradtunk, ez a legfontosabb dolog – nyilatkozta Vad Lajos, a férfiegyüttes trénere. – A Kotor rendkívül jól erősített a nyáron, európai mércével mérve is komoly csapat. Jól szolgálja a felkészülésünket a három hét múlva sorra kerülő következő LEN-kupa összecsapásra. Nyáron jelentős vérfrissítésen átesett csapatunknak előnyösebb, ha a LEN-kupában tölt be meghatározó szerepet, minthogy az Euroligában pofozógép legyen. Annak idején a Benedek Tibi féle újpesti nagy generáció is a LEN-kupában futotta ki magát először, amire építkezve később BEK-t nyertek. A követendő példájuk adott számunkra.”

 

„Régen volt már, amikor Kiss Gergő ellenfélként lőtt nekem kapura – mondta Gergely István, a Honvéd kétszeres olimpiai bajnok hálóőre. – Beszéltem vele, mondtam is neki: a balkezes bombáit ezúttal hanyagolja, mert nem hagyja el élve az uszodát. És ezt nyugodtan veheti fenyegetésnek is, ami Steinmetz Ádámra szintén érvényes. A tréfát félretéve: a szurkolókat szeretnénk maximálisan kiszolgálni, élvezetes mérkőzésre, szép vízilabdára készülünk.”

 

Újdonság lesz, hogy a találkozó nézői a női- és a férfimérkőzés alatt nem emelt díjas SMS-ben szavazhatnak a mérkőzés legjobbjáról, amely egy ügyes program segítségével lefújáskor máris kidobja majd a végeredményt.

 

A sajtótájékoztatón részt vett Szakadáti László, a LEN magyar igazgatója. A sportvezető elárulta, a 2010-ben Eb-t rendező horvátok nagy erőket mozgósítanak, hogy a jövőben náluk legyen az immár öt éve Budapesten lévő sorsolás. De érdeklődnek a spanyolok is, akik Barcelonába vinnék a rangos sportági eseményt. Az igazgató azt is nyilvánosságra hozta, hogy sikerült megállapodniuk az Eurosporttal, a sportadó az Euroliga fordulóiról 26 perces összefoglalókat tűz majd műsorára. Jelenleg öt országban van tv-közvetítés, adottak a feltételek, a próbaév után azonban bíznak abban, hogy mind a nyolc érintett országban meglesz erre a lehetőség.

 

Novák Ferenc, a Honvéd vízilabda-szakosztályának igazgatója azzal zárta a sajtótájékoztatót, amely elmondása szerint részükről a sorsolással kapcsolatban az utolsó, hogy azt legjobb tudásuk szerint, becsülettel, sportszerűen rendezték meg az elmúlt öt évben. Még akkor is, ha annak rendre kárvallottjai voltak, hiszen nehéz csoportokba kerültek, igazán fajsúlyos riválisok ellen szálltak medencébe.