Elképesztő bakival indult a vb

Szerző: MTILétrehozva: 2013. augusztus 29. 10:44
A szám friss Európa-bajnoka, a tavaly óta már szerb színekben versenyző Benedek Dalma egy banális hiba miatt lekéste a női K-1 500 méter előfutamát a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon, így az olimpiai címvédő Kozák Danutának egy riválissal kevesebbel kell majd számolnia a folytatásban.


 

Kozák Danuta egyébként második lett első pályáján, s ezzel továbbjutott a délutáni középfutamba, ahol a papírforma alapján a hétszeres világbajnok és kilencszeres Eb-győztes Benedek Dalmának is biztos helye lett volna. A férje jogán tavaly ősztől már Szerbiát képviselő, s a júniusi, portugáliai kontinensviadalon egyesben 500 és 1000 méteren is első kajakos azonban egy szinte hihetetlen hiba miatt nem állt rajthoz.

"Öt percet késett az órám, még fent, 900 méternél melegítettem, s amikor visszafordultam, döbbenten láttam, hogy a többieket már szólítják a rajthoz. Igyekeztem én is még felevezni, de elkéstem - mondta a parton könnyeivel küszködve a 31 éves Benedek. - Nagyon ki vagyok borulva, hiszen ha a pályán kapok ki, azt elfogadom, de hogy a saját hibám miatt kerüljek ilyen helyzetbe, azt nem tudom megbocsátani magamnak."

A hírek szerint a szerb vezetők megpróbálják elérni a versenybíróságnál, hogy a kajakos mégis indulhasson a délutáni középfutamban, erre azonban kevés az esély.