Deák Bárdos pofozott és kutyát uszított

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 19. 12:31
Garázdaság vétsége miatt jogerősen egy év próbaidőre ítélte a Miskolci Városi Bíróság Deák Bárdos Mihályt. Az ötszörös világbajnoki ezüstérmes kötöttfogású klasszis két idősebb emberrel került szóváltásba, egyikük sem járt túl jól. Szerettük volna megszólaltatni magát az érintettet, de ez többszöri próbálkozás után sem sikerült, a birkózó kikapcsolta a mobilját.


 

Ez az eset a legkevésbé sem vall Deák Bárdosra, ezért is szerettük volna utolérni, mégis mivel magyarázza a történteket.

A Vasasból levezetés céljából tért haza szülővárosába, Miskolcra, köztudottan birkózóiskola alapítását tervezi. Ez az ügy azonban kétségkívül megtépázza a nimbuszát.

A 34 esztendős élsportoló Miskolc városában két idősebb emberrel keveredett szóváltásba, majd az egyiket a beszámoló szerint úgy felrúgta, hogy az a földre esett.

A segítségére siető szemtanú sem járt jobban, a birkózó elengedte ugyanis nagytestű kutyáját, ami megharapta a másik személyt.

Deák Bárdos sikeres sportpályafutására, büntetlen előéletére és bűnbánó vallomására tekintettel a bíróság elfogadta az ügyészség egyéves próbaidőre bocsátásra szóló indítványát, így tárgyalás nem lesz, az ítélet jogerőre emelkedett.