Akár a sors keze, akár a véletlen folytán került Kiss Gergőék útjába a német válogatott, csak örülhettünk neki, hogy Hagen Stamm együttesével kell megharcolnunk az ötödik helyért. No, igen. Az ötödik helyért. Nehéz dolog ez, hiszen a mindenkori olimpiai bajnoktól - főként, ha a magyar válogatottról van szó - mindenkor érmes helyezéseket várnak. A szerbek elleni kőkemény ütközet és vereség után azonban egyetlen cél lebeghetett Kemény Dénes fiai előtt: bekerülni az első ötbe.
Kicsit deja vu-je lehet az embernek. Nyolc évvel ezelőtt, Fukuokában hasonló élményben volt része a Sydneyben aranyat nyerő csapatunknak. Akkor is ötödikek lettünk, és a négyéves ciklus végén, Athénban ismét mi állhattunk a dobogó legfelső fokára. Ha innen közelítjük meg, máris remek eredménynek tűnik az az ötödik pozíció.
$$jatekos$$
Szóval örülhettünk a németeknek, hiszen végre megmutathattuk, csak kisiklás volt a csoportmeccsek alatti 7-7-es iksz. Ez végül be is bizonyosodott, igaz, a végjátékot elszórakozták a srácok.
Az első félidő álomszerűen alakult. A legutóbb még parádézó, a negyvenhez közelítő Alexander Tchigir kapujába csak úgy potyogtak a magyar gólok. Bement ötméteresből, ziccerben centerből és távoli bombából is. A második félidőre szinte évtizednyi időszak után le is cserélték portásukat a németek.
Sokat ez sem segített, Kis Gábor azonnal folytatta a gólgyártást, Madaras Norbert büntetőjét követően pedig már 8-2-re vezettünk. Azt hittük kiütés lesz, aztán meleg lett a pite...
Az utolsó részben már megnyertnek hitték játékosaink a meccset, pontatlanul, lazán pólóztak, aminek négy bekapott gól volt a „gyümölcse". A győzelmünket azért nem fenyegette veszély, 9-6-ra nyertünk és végül az ötödik helyen végeztünk. Az első félidei teljesítményünk talán az egyik legjobb volt a világbajnokság során. Mindenesetre Róma után folytatódhat a csapatépítés a jövő évi nagy megmérettetésekre.