Bárdosi: Pofonok néha elcsattannak

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 6. 13:06
Nagy port vert fel csütörtöki cikkünk, amelyben a 2008-as szabadfogású birkózó Európa-bajnokságon az 55 kg-os súlycsoportban a magyar színeket képviselő, húsz éves Szabó-Czibolya Gábor elmeséli, ahogyan az előző két olimpián induló nehézsúlyú Aubéli Ottó brutálisan megverte. Szabó-Czibolya kórházba került, majd lemondta a válogatottságot. A rendhagyó esettel kapcsolatban kérdeztük meg a birkózótársadalom jeles képviselőinek véleményét.


„Hallottam az esetről - mondta Bárdosi Sándor, olimpiai ezüstérmes Aubéli Ottó és Szabó-Czibolya Gábor összetűzéséről. - Ilyen azért időnként előfordul nálunk birkózóknál, hogy el-elcsattan egy-két pofon edzés közben. Én azt hiszem mindketten hibásak voltak abban, hogy idáig fajult a dolog. Az biztos, hogy semmilyen sérelmet nem szabad így elintézni. Viszont az is igaz, hogy a mai fiatalok már nem adják meg a kellő tiszteletet az idősebb versenyzőknek. Nem tudom, hogy Szabó mire királykodott. De az is igaz, hogy az sem megoldás, ahogyan Ottó intézte a dolgot. Akkor már sokkal jobb, ahogyan én csináltam: szépen leálltam velük birkózni. Aztán a szőnyegen keménykedtem velük, de szabályos körülmények között. De engem ezért is megszóltak.”

„Hallottam már korábban is a pletykát, hogy Ottó lepofozta a Gábort - nyilatkozta Fodor Zoltán, olimpiai ezüstérmes -, de mivel nem voltam ott, nem ismerem a körülményeket és azt sem tudom, hogy mennyire volt súlyos a dolog, ezért nem tudok véleményt alkotni sem az ügyben.”


„Nem hallottam még erről, így nagyon nem tudok véleményt alkotni - reflektált Komáromi Tibor, olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok. - Az mindenesetre sajnálatos, hogy ilyesmi előfordult. Azért tegyük hozzá azt is, hogy nálunk a küzdősportokban, a felfokozott idegállapotnak köszönhetően azért korábban is előfordultak hasonló esetek, Bár ilyen súlyos kimenetelűre azért nem emlékszem. Sajnálatos.”

„Éppen most olvasom a történteket - áll értetlenül a történtek előtt Repka Attila, olimpiai bajnok. - Őszintén szólva nehéz véleményt mondani erről a történtek pontos ismeretének hiányában. Az biztos, hogy nem volt helyes, ahogyan Ottó intézte az ügyet, de ennek nyilván volt valami előzménye is. Nem úgy ismerem őt, mint aki ok nélkül nekiáll balhézni.”


„Nem hallottam az esetről, pedig én nap mint nap oda járok a válogatott edzéseire - döbbent meg a hír hallatán Sike András, olimpiai bajnok. - Ha valami nagy dolog történt volna, arról én biztos hallottam volna. Ez biztos, hogy erős túlzás az egész. Persze nálunk előfordul a küzdelem hevében időnként egy két tockos, de ez benne van a pakliban.”

 

A honi birkózó szövetség képviselőinek véleménye is igencsak megoszlik az üggyel kapcsolatban. A Gáspár Tamás főtitkár például tagadta, hogy bármiféle ügy lenne, s mindössze „kisebb esetet” emleget, ezzel szemben a szövetség alelnöke, Maróthy István vizsgálatot ígér.