Bácsié az arany a birkózó-vb-n!

Szerző: MTILétrehozva: 2014. szeptember 13. 16:17
Bácsi Péter aranyérmet nyert a kötöttfogásúak 80 kilogrammos kategóriájában a taskenti birkózó-világbajnokság szombati versenynapján.


A fináléig tartó úton 8-0-ra verte a tádzsik Firdovsz Rafijevet, 6-3-ra a svéd Jim Eric Petterssont, 4-0-ra a litván Aleksandr Kazakevicet, az elődöntőben pedig 10-2-re a lengyel Tadeusz Michalikot. Az aranyért az orosz Jevgenyij Szaljejev volt az ellenfele, akit küzdelmes mérkőzésen 2-1-re győzött le.

Bő egy perc elteltével Szaljejevet intette meg a bíró, de az orosz eredményesen védekezett térdelő állásban, így nem született meg az első pont. Ötven másodperccel később Bácsinak kellett lemennie a szőnyegre, de ezúttal már más volt a forgatókönyv: Szaljejev elindított egy pörgetést, nem tudta azonban folyamatosan végrehajtani, így az akcióért mindketten kaptak egy-egy pontot. A második három percben az orosz fáradni látszott, Bácsi viszont - amint az a nemzetközi szövetség internetes közvetítéséből kiderült - továbbra is ment előre, s egyszer sikerült kitolnia ellenfelét, az ezért járó egy pont pedig végül győzelmet ért a 80 kilogrammban, amely amúgy nem olimpiai kategória.

A kétszeres Európa-bajnok magyar birkózónak ez az első érme világbajnokságon, egyben a magyar küldöttség harmadik dobogós helyezése a taskenti vb-n. Az elsőt Lőrincz Viktor szerezte pénteken, amikor harmadik lett a kötöttfogásúak 85 kilogrammos kategóriájában, a másodikat pedig testvére Lőrincz Tamás, aki szombaton végzett harmadikként a 66 kilósok mezőnyében.

Címkék: bacsi_peter