A női vízilabdások mégis a Világligában

Szerző: MTILétrehozva: 2008. december 19. 17:43
A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) megpróbálja elérni, hogy a női válogatott mégiscsak indulhasson a jövő évi Világliga-sorozatban.


Ezt Martin György, az MVLSZ elnöke mondta az MTI-nek az után, hogy pénteken délután találkozott Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszterrel, és a megbeszélésen világossá vált, hogy a sportág a korábban gondoltnál nagyobb állami támogatásban részesül.

 

A tárca vezetője ezt megelőzően a kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, hogy a vízilabdázók a sajtóban megjelent hírektől eltérően nem 60, hanem 150 millióból gazdálkodhatnak 2009-ben, ami csak 10 millióval kevesebb a tavalyinál, s hogy a pólósok ráadásul különböző alapítványokon keresztül további 91 millió forinttal számolhatnak.

 

"Még a pénteki megbeszélésünk előtt rendeződött a szövetség támogatásának ügye, az előzetesen kiszivárogtatott negatív információk tévesnek bizonyultak - mondta Martin. - A férfi Világligáról lemaradtunk, mert január közepén már indulnak a küzdelmek, ugyanakkor a nők csak májusban kezdenek. Igaz, korábban lemondtuk a nők részvételét is, ám az új helyzetben megpróbáljuk elérni a nemzetközi szövetségnél, hogy vegyék vissza a magyar női válogatottat."

 

Az MVLSZ a hét elején jelentette be, hogy az anyagi lehetőségek beszűkülése miatt az olimpiai bajnoki címvédő férfiegyüttes után a pekingi nyári ötkarikás játékokon negyedik hölgycsapat távolmaradásáról is értesítették a FINA-t, a nemzetközi szövetséget.