ZTE: Matej Miljatovic meghívót kaphat a szlovén válogatottba

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 1. 10:34
Amint arról elsőként hírt adtunk - még a múlt hét folyamán -, Matej Miljatovicot, a Zalaegerszeg védőjét meghívhatják a szlovén labdarúgó válogatott bő huszonkettes keretébe.


Ezzel kapcsolatosan nem árt ismertetni, hogy az október 11-i maribori Észak-Írország elleni vb-selejtező mérkőzés kapcsán Matjaz Kek szövetségi kapitány kényszerhelyzetben van, hiszen nem kevesebb, mint hét eltiltott vagy azzal veszélyeztetett labdarúgója van.

 

Ilyen körülmények között kerülhet sor az egerszegi hátvéd behívására, bár az is igaz, hogy Miljatovic neve már a Kickers Offenbach-nál töltött ideje alatt is felmerült a szlovénok nemzeti csapatánál.

 

Kek csütörtökön fogja pontosítani a névsort, s nem titkoltan várja már október 12. reggelét, amikor már bizonyos, hogy azok, akik eltiltottak és alapemberek, visszatérhetnek, és a csehek elleni teplicei mérkőzésen október 15-én már pályára is léphetnek.

 

Ugyanakkor kerethirdetést csupán egyszer szeretne tartani, ennek dátuma pedig október másodika. Nem véletlen, hogy ekkora a dilemma, hiszen Szlovénia csoportja második helyén áll úgy, hogy döntetlen játszott Lengyelországban, majd hazai környezetben legyőzte Szlovákiát.

 

Abban tehát biztosak lehetünk, hogy lesznek behívottak és egy sárgájuk miatt pihentetettek (Branko Ilic, Marko Suler, Bostjan Cesar, Miso Brecko, Andrej Komac, Robi Koren és Zlatko Dedic) az ominózus észak-írek elleni találkozó után, így értelemszerűen lesznek kimaradók is.