Yaya: Szívesen játszanék a PSG-ben

Szerző: SHLétrehozva: 2014. május 27. 15:58
VIDEÓ! Néhány nappal azután, hogy ügynökén keresztül sokkolta a Manchester Cityt, már a francia PSG-vel kacérkodik Yaya Touré. Az elefántcsontparti sztár legfrissebb, keddi interjújában elmondta, szívesen játszana Párizsban, de a jelek szerint azt sem bánná, ha ismét bejelentkezne érte a Barca. Touré éppen születésnapján ünnepelte a bajnoki címet a vezetőkkel, akik azonban nem köszöntötték fel, ekkor haragudott meg a Cityre.


"PSG? Hát hogyne érdekelne? Tudjuk, milyen nagyratörő terveik vannak, és már most Európa egyik legjobb csapatának számítanak. Nagy megtiszteltetés lenne, ha úgy gondolnák, hogy a segítségükre lehetek..." - reagált a játékos a France Football kérdésére.

A múlt héten jött a hír, miszerint Touré boldogtalan a Citynél. Ügynöke, Dimitrij Szeluk arról beszélt a BBC-nek, a futballista nem érzi azt, hogy megbecsülnék, és itt most nem a pénzről van szó. Többek között kiemelte, jóformán fel sem köszöntötték Tourét a születésnapján.

"Kapott egy sütit, és kész. Roberto Carlos mit kapott a születésnapjára az Anzsinál? Egy Bugattit. Persze nem egy sportkocsira vár Yaya, csak arra, hogy kezet fogjanak vele, és felköszöntsék. Ez a minimum."

Sokan csak tréfának tartották az egészet, de Touré később megerősítette, fedi a valóságot a menedzser sztorija:

“Minden igaz, mintha csak én mondtam volna. A vébé után mindent megmagyarázok. Barcelona? Igen, tényleg beszéltem korábban arról, hogy a Barcában szeretném befejezni. Meglátjuk, a futballban gyorsan változnak a dolgok, nem látjuk előre a jövőt" - nyilatkozta a napokban Touré, akinek ügynöke szerint jelen pillanatban csak ötven százalék az esélye annak, hogy védence marad Manchesterben.

Touré kaput eltaláló lövéseinek háromnegyede bement a 2013-2014-es bajnoki idényben, meg sem közelíti senki ezt az arányt a PL-ben. Erről a posztról legutóbb Lothar Matthäus nyert Aranylabdát 1990-ben.

Videón Yaya Touré 24 gólja az elmúlt szezonból:

Címkék: Yaya Touré