Wenger elkerülné a spanyol nagyágyúkat

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 9. 10:20
Bár voltak pillanatok, mikor nem tűnt garantáltnak a továbbjutás, az Arsenal összességében meggyőző teljesítménnyel került a legjobb 16 közé a Bajnokok Ligája H-csoportjából. Arsene Wenger a Partizan elleni mérkőzést követően átlagosnak nevezte csapata teljesítményét a 3-1-es eredmény ellenére, majd előretekintett a jövő heti sorsolásra, és a tavalyi Barcelona elleni párharcról emlékezett meg, mielőtt csapata ősz idényét összegezte.


 

Egy pillanatig sem idegeskedtem, csak aggódtam, mikor az eredmény 1-1-et mutatott – utalt a kiesés veszélyére a francia menedzser. – Ennek ellenére úgy éreztem vannak tartalékaink az utolsó húsz percre, miközben a Partizan nem bírja majd végig a tempót."

„Furcsa mérkőzés volt, mert nem mentünk előre igazán, nem találtunk üres területeket és képtelenek voltunk feltörni védelmüket, amely nagyszerűen helytállt. Átlagos teljesítményt nyújtottunk, de ez is elegendő volt a sikerhez" – tette hozzá a lefújást követően.

Az Arsenal a Sahtar győzelmével a csoport második helyén zárt, és mivel az ukránokkal nem játszhat a nyolcaddöntőben, ahogy angol csapattal sem, így négy lehetőség maradt számára: a Schalke, a Bayern München, a Real Madrid és a Barcelona.

„Ötven százalék esélyünk van, hogy Spanyolországba utazunk és ugyanennyi, hogy Németországba. Hogy melyik tetszene igazán? Nem szívesen mennénk Hispániába, hiszen a Barcelona a sorozat toronymagas esélyese, de majd meglátjuk.

„Tavaly ellenük estünk ki a BL-ből. Úgy érzem, többet is kihozhattunk volna a párharcból, mert otthon 2-2-t játszottunk, míg idegenben 1-0-ra vezettünk, mielőtt 4-1-re kikaptunk. Azon múlik az egész, hogy a legjobbjaink egészségesek-e, és milyen az aktuális formánk."

„Nagyon nehéz megjósolni, meddig juthatunk. A legjobb 16 között egy „új", kieséses rendszerű kupában szerepelünk, ellenben az eddigi bajnoki rendszerű meccsektől. Innentől nincs mese, 180 percen át koncentrálnunk kell" – figyelmeztetett a tréner.

Wenger végül így összegezte a váratlan vereségek ellenére eredményes őszi idényt: „Jó helyen állunk a bajnokságban, tavasszal folytatjuk a BL-ben, a Ligakupa elődöntőjébe jutottunk és januárban megkezdjük szereplésünket az FA-kupában."

EMLÉKEZTETŐ, BAJNOKOK LIGÁJA, H-CSOPORT:
ARSENAL - PARTIZAN 3-1 (1-0)
Emirates Stadion, London. Vezette: Paolo Tagliavento (olasz).
ARSENAL (4-4-2): Fabianski - Sagna, Squillaci, Koscielny, Gibbs (Eboué, 24.) - Nasri, Song, Denilson, Arsavin (Walcott, 67.) - Van Persie, Samah. Menedzser: Arséne Wenger. Kispad: Szczesny, Rosicky, Vela, Walcott, Wilshere, Eboué, Bendtner.
PARTIZAN (4-2-3-1): Sztojkovics - Szavics, Jovanovics, Krstajic, Lazevski - Petrovics, Medo - Babovics (Davidov, 81.), Moerira (Brasanac, 91.), Ilics - Cléo. Vezetőedző: Alekszandar Sztanojevics. Kispad: R. Ilics, Sztankovics, Brasanac, Davidov, Kizito, Iliev, Szmiljanics.
Gólszerző: Van Persie (30. - 11-esből), Walcott (73.), Nasri (77.), ill. Cléo (52.)
Sárga lap: Krstajic (70.)
Piros lap: Sagna (85.)
1. Sahtar Donyeck 6 5 0 1 12-6 6 15
2. Arsenal 6 4 0 2 18-7 11 12
3. Braga 6 3 0 3 5-11 -6 9
4. Partizan Belgrád 6 0 0 6 2-13 -11 0

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Chelsea bukott, az Arsenal továbbment!
VIDEÓK! A Chelsea újabb vereséget szenvedett, azaz még akkor is tovább folytatta mélyrepülését, ha ezúttal nem a Premier League-ben, hanem a labdarúgó Bajnokok Ligájában (le)szerepelt és az utolsó csoportkörtől függetlenül...
Tovább a teljes cikkhez »