Webbet kikészítette a vb-döntő

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 13. 14:58
Howard Webb mentálisan és fizikálisan kikészült a labdarúgó-világbajnokság döntőjén. A mérsékelten jó teljesítményt nyújtó angol játékvezető nagyon hálás a FIFA-nak, hogy kiállt mellette az egész tornán.


 

A bíró egyik barátja a Daily Mail brit lapnak elmondta, Webbet nagyon megviselte a johannesburgi százhúsz perc, és jelenleg a FIFA pretoriai állomásán készül a hazaútra.

„A vasárnap este volt pályafutásom legnehezebb két órája. Fizikálisan és fejben is teljesen kimerültem, de a FIFA nagyon támogatólag lépett fel nemcsak a döntő után, hanem az egész tornán” – mondta barátjának a játékvezető.

A FIFA illetékesei a holland-spanyol finálé után elégedetten nyilatkoztak Webb és asszisztensei teljesítményéről, és a játékosok durvaságát hibáztatják azért, hogy nem ez volt a történelem leglátványosabb vb-döntője.

Az angol bíró nyakába varrják a szakemberek, hogy bár legalább négy játékost kiállíthatott volna a mérkőzésen, csupán Johnny Heitingát szórta ki két sárga lap után.

Webb kedden utazik vissza Angliába, így szerdán már otthon ünnepelheti 39. születésnapját.


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Spanyolország a világbajnok!!!
VIDEÓ! Andrés Iniesta 116. percben szerzett góljával Spanyolország 1-0-ra legyőzte Hollandiát, ezzel története során először lett világbajnok! A dél-afrikai labdarúgótorna utolsó mérkőzése roppant alacsony színvonalú játékot,...
Tovább a teljes cikkhez »
 

SZAVAZÁS EREDMÉNYE
Ki nyeri a 2010-es labdarúgó-világbajnokságot?
Hollandia 29.4%
 
Spanyolország 70.6%