Visszavonul az Arsenal legendája

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 14. 14:47
Patrick Vieira, az Arsenal legendás csapatkapitánya bejelentette visszavonulását. A labdarúgástól ugyanakkor nem távolodik el, legutóbbi klubja, a Manchester City igazgatói székébe ül le. Pályafutása során csak a Bajnokok Ligája-győzelem nem adatott meg neki.


A 35 éves labdaszerző kevés játéklehetőséget kapott a Cityben az elmúlt idényben, ám ahelyett, hogy kisebb csapatban levezetett volna, inkább szögre akasztotta a stoplisát.

Patrick Vieira azonban nem szakad el a futball közegétől, hiszen külön posztot hoztak létre neki az Eastlandsen. Feladata a szponzorokkal való kapcsolattartás, illetve az utánpótlás-nevelés felügyelése lesz.

„Nagyon hálás vagyok a Manchester Citynek ezért a lehetőségért. Rengeteget kell tanulnom az új területen, de annyi tapasztalt ember dolgozik a klubnál, hogy nem jelenthet gondot a beilleszkedés” – nyilatkozta a francia.

Játékosként szinte mindent elért Vieira, válogatott szinten előbb 1998-ban megnyerte a Les Bleus-vel a hazai rendezésű világbajnokságot, két évvel később pedig az Európa-bajnokságot.

Legszebb klubéveit az Arsenalnál töltötte, amelynek csapatkapitánya volt a 2003-04-es, veretlen bajnoki szezonban.