- Mennyien lehetünk, ötszázan? – hökkent meg egy piros-kék sálas fiatal drukker szombat délután, átjutva a beléptető rendszer villáin, s szembesülve a ténnyel: szinte kong az ürességtől a stadion, két perccel a Siófok elleni meccs kezdete előtt.
Ott voltunk, így tudjuk: az ifjak fogadásokat kötöttek a nézőszámra - a legoptimistább
jóslat 1580 volt -, a tét természetesen egy korsó sör volt. De végül mindenki
magának fizetett, arra ugyanis még nem volt példa, hogy az eredményjelzőn a
kilencven perc során egyszer se jelenjen meg a hivatalos nézőszám…
Pedig nem egy átlagos mérkőzésre, nem egy átlagos körítés után készültek
Fehérváron az összecsapásra. A hazai tábor, a Red Blue Devils elnevezésű
szurkolói csoport 19. születésnapját ünnepelte, a meccs előtt Sousa köszöntötte
őket a hivatalos honlapon, a meccs után koncert következett, s a klub külön
meglepetéssel készült a drukkereknek – ingyen sör formájában. Minden adott volt tehát a jó hangulathoz, hiszen – nem lebecsülve a Siófokot –
verhető ellenfél érkezett, a bajnoki címvédő ráadásul hazai pályán fantasztikus
mérleggel rendelkezik – 8 bajnoki, 7 győzelem. A portugállal ugyan a tavalyi
sikerektől távol állnak, de az utóbbi időben elkapták a fonalat, zsinórban öt meccsen
maradtak veretlenek, ezekből négyet megnyertek, s csak az MTK elleni 0-0-s
Ligakupa-meccs ront az összképen, ám onnan is csoportelsőként jutottak tovább.
- Ilyen se volt még – morgott egy bőrkabátos fiatalember, aki az állatkórház
felöli kapu előtt három céges bérlettel (…) a kezében „vadászott” egy kis
pluszjövedelem után. Ám csak kettő drukkerrel sikerült „üzletet kötnie”, hogy
jegy nélkül olcsóbb – harmadik társ már nem akadt.
- Már tényleg csak azok jönnek ki, akik télen, nyáron, hóban, fagyban itt lennének – magyarázza, immár az egyik oldalsó szektor felé ballagva. – Mi itt vagyunk, nekünk nem számít, hogy milyen játékot látunk a csapattól, ha meccs van, jönni kell. De így csak kevesen gondolkodnak, a többi – kényelmes. Ha egy kicsit fúj, egy kicsit esik vagy hideg van, máris otthon maradnak és a tévé előtt nézik a külföldi meccseket. Én lesza.om, én ezt az egész hangulatot szeretem. Előtte Akác, utána Szöglet – két népszerű kocsma a stadion közelében, a szerk. -, így kerek a hétvége.
Amikor arról érdeklődünk, vajon a portugál Sousa és légiósai tartják-e távol a
többséget, beletörődve bólint:
- A fanatikusok, a tábor nem megosztott, de a nézők már igen. Olyanra én nem is
emlékszem, hogy itt a korábbi években bárki is a saját játékosát szidta volna,
most meg csak úgy kapják az ívet Walterék a lelátótól. A megyei újságban
olvastam: volt egy olyan felhívás, hogy annyian legyünk a lelátón, ahány magyar
van a pályán. Ez micsoda baromság, de sajnos jól tükrözi, hogy ma már nincs
olyan hangulat, egység, mint régen. Egyáltalán, hogy szidhat egy Vidi-szurkoló
Vidi-játékost, akár már a bemelegítésnél?!
Ezek után álljon itt egy másik szurkoló véleménye, aki a Siófok
elleni csatát a már említett Szöglet presszó tévéjén követte figyelemmel:
- Az Újpest ellen fogadtam meg: tavasszal engem már nem látnak kint.
- De hisz’ akkor 3-0-ra győzött a csapat…
- De nyolcvan percig szenvedés volt. A harmatos lilák ellen, hazai pályán.
Nekem erre nincs szükségem. Sousa egycsatáros …a – itt a kiejtett szó helyett
használjuk a taktika kifejezést – felb.ssza az agyamat. Most se vártam mást, s
lám, a betonbunkert játszó Siófok ellen csak sikerült felállni egy csatárral és
öt középpályással, meg - kilenc légióssal.
- Na, de csak 7-0 lett a vége…
- A fene számított erre. Most bejött minden, de ehhez az is kellett, hogy a
szurkolók bekiabálják Nikolicsot a csapatba. De miért a drukkereknek kell
jobban érteniük az összeállításhoz, mint az edzőnek?!