Végre rajtol a Premier League!

Szerző: SHLétrehozva: 2013. augusztus 16. 17:10
Hosszú, három hónapos várakozás után szombaton elrajtol a Premier League 2013-14-es idénye, amelynek különös pikantériát kölcsönöz, hogy a tavasszal dobogós csapatok egyaránt edzőt váltottak a nyáron. A papírforma a Chelsea végső sikerét ígéri, de ha valahol, akkor az angol bajnokságban nem árt óvatosnak lenni a hasonszőrű kijelentésekkel.


 

A címvédő Manchester United élte át a legnagyobb „traumát”: Sir Alex Fergusonról már életében lelátót neveztek el az Old Traffordon, az együttesnél még fél éve sem tudták elképzelni, hogy rövidesen bedobja a törülközőt. Pedig így történt, saját döntése nyomán, elegánsan, bajnoki trófeával távozott szeretett klubjától, és a háttérbe húzódott.

Utódját, a szintén skót David Moyest még ő jelölte ki, és bár néhány edzőmeccs után korai lenne pálcát törni felette, az előszezon nem a várakozások szerint alakult. A United egyre-másra szaladt bele a kínos vereségekbe, és az idegek pattanásig feszültek Wayne Rooney kálváriája miatt. Azt a mai napig nem tudni, hogy marad-e az Elefántbébi, de az őt övező felhajtás aligha válik a csapat előnyére.

Az elmúlt idények alapján a Manchester City az első számú kihívó. Roberto Mancini – Fergie-vel ellentétben – már cseppet sem saját elhatározásából szedte a sátorfáját, örököse, Manuel Pellegrini pedig rizikós választásnak tűnik annak fényében, hogy egyetlen igazi sztárcsapatot vezetett korábban, a Real Madridnál pedig egyáltalán nem voltak elégedettek a munkájával, holott Cristiano Ronaldót és Kakát is ő vitte a Bernabéuba.

A sztárcsapatok közül ő alakította át a keretet leginkább, Carlos Tévezt mindjárt két új támadóval, Álvaro Negredóval és Sztevan Joveticcsel helyettesítette, de Fernandinho és Jesús Navas sem az olcsó igazolások kategóriájába tartozik. Ha csak a neveket vesszük alapul, Pellegrini bölcsebben is elkölthette volna a rendelkezésére álló font tízmilliókat, de a puding próbája az evés elvén adjunk neki egy lehetőséget a bizonyításra.

A Chelsea régi-új edzőt köszönthet soraiban José Mourinho személyében, aki három dicstelen madridi év után cuccolt vissza a Stamford Bridge-re. Afelől kétségünk sincs, hogy győztes mentalitását hetek alatt átveszi/átvette csapata, és több sztárral, így Petr Cechhel vagy Frank Lamparddal amúgy is együtt dolgozott korábbi regnálása során, az viszont kulcsfontosságú lehet, hogy önbizalmat tud-e sugározni Fernando Torresbe. Ha nem, akkor talán senki sem.

Az Arsenalnál a fejetlenség az úr. A csapatból 17-en távoztak a nyáron, és mindössze egy játékos érkezett – a 20 éves, tapasztalatlan Yaya Sanogo, ingyen az Auxerre-től. Hatalmas csalódás ez az Ágyúsok drukkereinek, elvégre a fő részvényesek nem győzték hangsúlyozni júniusban, hogy ez az ő nyaruk lesz, és immár kellő forrás áll rendelkezésre ahhoz, hogy világsztárok érkezzenek az Emiratesbe. Az összképen csak részben javítana, ha Luis Suárezt mégis sikerülne elcsábítani a Liverpooltól: a klasszis csatár csak egy hiányposztot töltene be, a védelem és a középpálya ettől még ugyanolyan sebezhető lenne.

Az, hogy Gareth Bale sorsa hogyan alakul, döntően befolyásolja a Tottenham sorsát, a walesi átigazolási hercehurcája ráadásul a piac zárónapjáig elhúzódhat. A Sarkantyúsok ugyanakkor igen aktívak voltak a nyáron, Roberto Soldado, Paulinho, Nacer Chadli és Étienne Capoue neve is jól cseng a nemzetközi futballban. Talán még Bale nélkül is megcélozhatnák a BL-selejtezős negyedik helyet.

Ha a Spursnél rengeteg múlik Bale-en, akkor ugyanez a helyzet Liverpoolban Luis Siuárezzel. Az uruguayi mindenáron távozni akar, de hogy ki tudja-e kényszeríteni a klubváltást, egyelőre igencsak véleményes. Az érkezők jó, de nem kiemelkedő képességű labdarúgók, Iago Aspas, Luis Alberto és Kolo Touré sem fogja megváltani a világot az Anfielden. A legnagyobb változás a kapusposzton történt, a Nápolyba elpaterolt Pepe Reina helyét a belga Simon Mignolet veszi át.  

A Bajnokok Ligája-helyekért ezek a csapatok lehetnek harcban, míg az európai porondra az az Everton is pályázik, amelynek jelen állás szerint sikerül Marouane Fellaini és Leighton Bainest a Goodison Parkban tartania.

Az újoncok közül a Crystal Palace, a Hull City és a Cardiff City egyaránt a kiesés ellen harcolhat, annak elkerülését már a bravúrok közé lehetne sorolni.

Néhány részválaszt már a szombaton kezdődő idény nyitófordulójában meg fogunk kapni.

 

PREMIER LEAGUE, 1. FORDULÓ:
Szombat
Liverpool-Stoke 13:45 óra
Arsenal-Aston Villa 16:00
Norwich-Everton
Sunderland-Fulham
West Brom-Southampton
West Ham-Cardiff
Swansea-Manchester United 18:30
Vasárnap
Crystal Palace-Tottenham 14:30
Chelsea-Hull 17:00
Hétfő
Manchester City-Newcastle 21:00