Végleg befejezte a listavezető ikonja

Szerző: shLétrehozva: 2010. január 14. 18:47
Nem várható nagy játékosmozgás az őszi első Videoton keretében, ám a bajnoki címért vívott harcból mégis kiszáll legrutinosabb labdarúgójuk: Dvéri Zsolt úgy döntött, visszavonul az aktív labdarúgástól. Annak ellenére, hogy Mezey György vezetőedző nem akarta elengedni az irányítót, mi több, újabb szerződést kínált neki, a Fehérváron oly népszerű „Drazsé” csak végszükség esetén száll ismét harcba, de a piros-kékeknek nem int búcsút, hanem az edzői stábot erősíti tovább.


A négyszeres válogatott Dvéri a SportHírado.hu megkeresésére bevallotta: fájdalmas lett volna számára elhagyni a Videotont, viszont a téli alapozás nehézségeit és a napi edzést már soknak találta rengeteg sérülése miatt.

„Belátom, eljárt felettem az idő, amit abból is látok, hogy az utóbbi időszakban nagyon sokat voltam sérült” – magyarázta az irányító középpályás, aki az élvonalban a Videoton, a Gázszer és az Újpest játékosaként 354 mérkőzésen 67 gólt szerzett.

„Ezeknek a kisebb-nagyobb nyavalyáknak köszönhetően alig állhattam a szakmai stáb rendelkezésére, s ez sem nekem, sem a csapatnak nem tett jót. Nem arról van szó, hogy képtelen lennék segíteni a kiváló erőkből álló Videotonnak, de 34 évesen már sok lenne nekem a téli alapozás gyötrelme, s a napi edzések is megterhelőek. Annak pedig nincs értelme, hogy a felépülésem után rögtön megsérüljek.”

Dvéri az idei szezonban öt bajnokin segítette a Videotont, s hogy erre továbbra is lehetősége lesz, arról csütörtökön döntött Mezey Györggyel közösen.

„Megtisztelő, hogy Mezey György ennyire ragaszkodik hozzám, még szerződést is ajánlott, s aki ismer, tudja: nekem rengeteget jelent Fehérvár és a Videoton, így gyorsan megegyeztünk: ha a helyzet úgy kívánja, beszállok a játékba is, de elsősorban most már az edzői stábot erősítve szeretnék hozzátenni a Vidi sikereihez. Erre meg is lesz a lehetőségem, hiszen a felnőtt keretbe most felkerült fiatal Ponczók Csaba egyéni felkészítésében segíthetek.”

Dvérivel kapcsolatban érdekesség, hogy 2004 júliusában, mindössze 28 évesen egyszer már bejelentette visszavonulását, midőn a fehérvári klub kilátástalan anyagi helyzetbe került, ám bő egyéves kihagyás után végül visszatért a megyei másodosztályból az NB I-be, s bronzérmet, kupagyőzelmet ünnepelhetett az FC Fehérvárral.

Természetesen kihagyhatatlan Mezey György véleménye is az ügyről.

„A továbbiakban is számítok Dvérire, hiszen rutinos, sokat megélt, nagyszerű játékos, valamint kiváló ember, s ezt bizonyítandó, az élő szerződése ellenére további egy évet kínáltam neki. Örülök, hogy a továbbiakban is itt marad közöttünk, mert az ilyen sportemberekre óriási szüksége van a magyar labdarúgásnak, s biztos vagyok benne: ahol tud, segít.”

Szétszedhetik az éllovast
Ami pedig a Videoton keretét illeti: a fehérváriak már korábban leigazolták Sándor Györgyöt Újpestről, és a héten eldől: a csatársort megerősítendő, vagy az észt gólkirály Vitali Gussevet, vagy az üzbég válogatott Alekszandr Gejnrihet szerződteti a klub, a kettőt együtt biztosan nem.
Támadóra már csak azért is szükségük van a fehérváriaknak, mert közös megegyezéssel szerződést bontottak Milan Puroviccsal, ráadásul Goran Vujovicsért már most több százezer eurót fizetnének.
Szintén óriási az érdeklődés Horváth Gábor, Nagy Dániel, Elek Ákos és a házi gólkirály Andre Alves iránt, ám a klub egyelőre csak Demjén Gábort, Alison Silvát, Sifter Tamást és Ilija Radovicsot lenne hajlandó megfelelő ajánlat esetén elengedni.