Vége: lemondott a Villa menedzsere!

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 9. 17:34
Mindössze öt nappal a Premier League új idényének rajtja előtt lemondott a dobogóra is esélyesnek tartott Aston Villa menedzsere, Martin O'Neill, aki az elmúlt három szezonban egyaránt hatodik helyre vezette az együttest a bajnokságban. Távozásának okáról hivatalos információ nem látott napvilágot, ám a szakember állítólag megelégelte a tulajdonos, Randy Lerner passzivitását az átigazolási piacon.


Az együttes a népszerű ír mester távozása után a tartalékcsapat menedzserével, Kevin McDonalddal készül a szombati szezonrajtra.

„Nagyszerűen éreztem magam az Aston Villánál, természetesen nagy csalódás egy ilyen klubot elhagyni. Tisztelettel tartozom a játékosoknak, az edzői csapatnak és a szurkolóknak, amiért kiálltak mellettem és az együttes mellett. Mindenkinek a legjobbakat kívánom!" – nyilatkozta a távozó O'Neill.

Az 58 esztendős szakember 2006-ban érkezett Birminghambe, hogy tehetségekből építsen csapatot, amely többé-kevésbé sikerült neki. Úgy tűnik, megelégelte, hogy az egyesület képtelen megtartani legjobbjait, hiszen Gareth Barry korábban a Manchester Cityhez igazolt, őt hamarosan James Milner követheti, míg Ashley Young távozása is realitás.

„A klub szeretné megköszönni Martin elmúlt négy évben elvégzett munkáját, sikerült egy olyan csapatot kialakítania, amely a folyamatosan a Premier League élmezőnyében tud tartózkodni és rendszeresen képes kilépni a nemzetközi porondra" – mondta Paul Faulkner az Aston Villa vezérigazgatója.