Vége: Bicskei és az MLSZ útjai elváltak

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 24. 08:43
Bicskei Bertalan beadta felmondólevelét, a Magyar Labdarúgó Szövetség pedig átvette és el is fogadta azt, így a szakember munkaviszonya február 15-én megszűnt. Az utóbbi napok indulatoktól sem mentes nyilatkozatai után persze sokkal meglepőbb lett volna, ha ez nem történik meg záros határidőn belül.


Bicskei Bertalan az edzőképzés vezetésével megbízott szakember a Nemzeti Sport múlt hét csütörtöki számában illette éles kritikával az MLSZ működését, amelyet a honi szövetség elnöke, Kisteleki István árulásnak minősített.

Természetesen nem késett a válasszal Bicskei sem, amelyre gyakorlatilag postafordultával reagált ismét Kisteleki.

Utóbbi cikkünknek a végén már feltettük a kérdést: ki nevet a végén?

Várható volt ugyanis, hogy az ügynek napokon belül véget kell érnie, ilyen előzmények után a közös munka a jövőben elképzelhetetlenné vált.

Nos, Bicskei Bertalan rászánta magát és beadta felmondólevelét, bár mindezt nem személyesen tette meg, hiszen időközben már munkát vállalt az egyiptomi El Maszri Clubnál.

Zárójelben jegyezzük meg: a csapat hétfőn a Zamelek otthonában ért el 1-1-s döntetlent. A nagymúltú egyiptomi klub, mármint a Zamalek, a szezonban csak szenved, a középmezőny alján található. Nem úgy, mint nagy honi riválisa, az éllovas Al Ahly. A 23 pontos El Maszri egy pontot verve a Zamalekre a nyolcadik helyen áll a 19. fordulót követően.

A napra, sőt, órára, percre kész internetes enciklopédia, a wikipedia már Bertalan Bishkyt tűnteti fel a csapat menedzserének. A Port Said-i csapat az előző idényben a kilencedik helyen zárt a bajnokságban, eredményességi listája igen szűk: 1998-ban Egyiptomi Kupát nyertek. Emelllett van két elődöntős szereplésük afrikai kupasorozatokban (1999 és 2002).

Kisteleki Istvántól azt kérdeztük: szerinte a nyilatkozat-háború nélkül is eljutottak-e volna idáig a dolgok?

„Minden bizonnyal, hiszen Bicskei Bertalan már korábban szerződést kötött az egyiptomi klubcsapattal – nyilatkozta a SportHíradó.hu megkeresésére az MLSZ elnöke –, szerintem ő sem úgy gondolta, hogy a két feladatot képes párhuzamosan ellátni. Abban a sportnapilapos nyilatkozatában már benne volt az, hogy ő döntött: elmegy. Egyelőre nem tudom, ki veszi át a helyét és a feladatát az edzőképzésen, ezt még át kell beszéjük.”

És hogy ki nevet a végén?

Az MLSZ elnöke, aki megszabadult egy olyan alkalmazottjától, aki a nyilvánosság előtt kritikus hangvételt ütött meg az általa irányított szervezettel szemben?

Vagy a szakember, aki kiszakadva a nagy magyar valóságból immár sokadszor kapott munkát és csapatot külföldön, egyebek mellett Egyiptomban is?