Vb-2018: „A média megölte Angliát”

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 3. 15:51
„A média megölte az angol pályázatot” – idézett az angol kandidáló bizottság első embere néhány FIFA-döntnököt, akik közül csupán kettő adta volna Angliának a 2018-as világbajnokság rendezését. Andy Ansonnak valami nagyon bűzlik a háttérben.


 

A 2018-as angol vb-kandidálás mindössze két szavazatot kapott a huszonkettőből, holott a FIFA több végrehajtó bizottsági tagja is megígérte előző nap, hogy rá adja a voksát.

Andy Anson, az angol pályázati bizottság ügyvezetője csak részben magyarázza a bukást a Sunday Times és a BBC FIFA-t besározó riportjával.

„Néhány döntnök a szavazás után azt mondta nekem, hogy a média megölt minket. Nem hiszem, hogy csupán ennek a rovására lehetne írni a kudarcot, csak azt tolmácsolom, amit a folyosón hallottam.”

Anson ennek ellentételezéseként elárulta, a voksolás előtt a végrehajtó bizottság több tagja is biztosította támogatásáról, és érthetetlen számára, miért esett ki mégis a szavazás első körében Anglia.

A sportvezető szerint komoly problémát jelent, hogy a szavazás titkos volt, az átláthatóság hiánya ugyanis nagyon rosszat tesz a sportág népszerűségének.

„Nem tudom pontosan, mi áll a háttérben, de több mint furcsának tartom, hogy a három legerősebb pályázat (Anglia, Egyesült Államok, Ausztrália) összesen hat szavazatot kapott. Minden szempontból nagyon erősek voltunk, ennél többet nem tehettünk volna a sikerért."

Anson elismeri: az, hogy Anglia szinte már most készen állna a vb-re, nem biztos, hogy jópontnak számított, de ha a FIFA a futball szempontjából fejlődő országokat támogatja, azt deklarálnia kellene, így sok pályázót megkímélne a felesleges hercehurcától.